Ebből lehet erőt meríteni

Ebből lehet erőt meríteni
Ez parádés hajrá volt. Szombaton délután a 88. percben Bajzát megszerezte a Szpari győztes találatát, így a békéscsabaiak elleni rangadón is megszerezték a fontos három pontot a Nyíregyháza Spartacus labdarúgó.

Hat forduló után a Keleti-csoportban már csak a Szpari a veretlen, két idegenbeli iksz mellett négyszer nyertek Andorkáék.

Nem csak a hajrában szerzett győztes találat miatt volt izgalmas a szombati derbi, hiszen az első félóra után már cserélnie kellett Brekk Jánosnak, mert talán kissé túlzóan, piros lapot kapott a kapus Vojinovics. Egy gyors bemelegítés utá Erdélyi állt be a helyére, viszont a mezőnyjátékosok közül valakit le kellett hozni.


Kényszercserék, kényszerpálya

A mester választása a középpályás Zabosra esett. Aztán a gyors egyenlítés után újabb gond jött, hiszen a szünetben Andorka is jelezte, hogy combhúzódás miatt nem tudja folytatni. A második félidő kezdetére így már kétszer is váltania kellett a mesternek, szerencsére ez nem zökkentette ki a csapatot a ritmusból és végül sikerült mattolni a vendégvédelmet, az egyébként jól védő egykori nyíregyházi kapust, Dénest.

– Ott kezdeném, hogy ez a csabai együttes erősebb volt mint amire számítottam – indította visszapillantását Brekk János, a Szpari vezetőedzője. Már voltak helyzetink, felvettük a fordulatot, amikor jött a tizenegyes és a nagyobb baj, a kiállítás. Ettől kezdve már kényszerpályán mozogtunk, nem volt sok idő gondolkodni azon, hogy ki jöjjön le. A védelmet a veszélyes csabai kontrák miatt nem akartam megbolygatni, mivel az ellenfél büntetőhöz jutott , amit értékesítettek is, gondoltam, hogy a hátrány miatt a támadókhoz sem lenne szerencsés nyúlni. Végül Nacim és Zabos közül utóbbit hoztam le, nem azért mert rosszul játszotta, hanem mert ezt tűnt logikusnak. Szünetben Andorkát is le kellett cserélni, szerencsére nem zökkentünk ki a játékból és tíz emberrel si sikerült fordítani. Olyan teljesítményt nyújtott a csapat, amelyből lehet majd a későbbiekben is erőt meríteni. Eddig inkább a védekezéssel adódtak gondok, mos hátrányban is fegyelmezett, és jól játszottak a srácok. Néhányan olyat mutattak, amiket eddig nem, gondolok itt Kovacsevics, Bosnjak és Lakatos játékára, illetve Bajzát küzdeni tudására. Ezekből még profitálhatunk, akár már a szombati, diósgyőri rangadón.


Kupa után rangadó

Nem lesz könnyű ez a hét, hiszen két tétmeccs is vár a nyíregyháziakra. Szerdán a Magyar Kupában Tiszabecsen lép pályára a csapat, szombaton pedig bajnoki Diósgyőrben.

– A gondot a sérülések okozzák, így a héten úgymond két sorral készülünk, természetesen átfedésekkel. A legfontosabb az lesz, hogy a szerdai találkozót is sikerrel vegyünk, közben frissek is maradjanak és eredmények legyenek majd aa játékosok a szombati, diósgyőri rangadón.

– Mán László –








hirdetés