Eddig minden szép és jó!

Az imponáló szezon egyik csúcspillanata: a Sényő kiejtette a Magyar Kupából az NB II-es Kazincbarcikát
Az imponáló szezon egyik csúcspillanata: a Sényő kiejtette a Magyar Kupából az NB II-es Kazincbarcikát - © Fotó: Pusztai Sándor
Sényő – A rendkívül eredményes ősz után a sényőiek több fronton folytathatják szárnyalásukat.


Minden szinten – minden. A Sényő-Carnifex futballistái megcselekedték, ami országszerte is példátlan, valamennyi őszi fellépésüket megnyerték, sőt, a nyári edzőmeccseken sem bakiztak. A bajnokságban értelemszerűen százszázalékos produkcióval, tíz pontos előnnyel nyomul az élen, a Magyar Kupában a legjobb tizenhat közé verekedte magát a megyei első osztályú csapat.

– Húzós volt a szezon eleje, annál is inkább, mert két héttel a rajt előtt vettem át a csapatot – vágott a közepébe Sándor Tamás, a Sényő trénere. – Ebben az időszakban egyetlen egy felkészülési mérkőzést tudtunk játszani a DVSC U19 ellen és bár sokat gyakoroltunk, igazából a bajnoki találkozókon tisztult ki a kép. Menetközben elhagytunk néhány taktikai elemet, mert éles helyzetben kiderült, hogy nem érdemes erőltetni. Ugyanakkor miként korábban is nyilatkoztam, a játékosok vevők voltak az elképzeléseimre, sőt, nem gondoltam volna, hogy néhány nap alatt elteltével mennyi minden visszaköszönt a pályán abból, amit elterveztünk. Megítélésem szerint az előző idényben elég sok gólt kapott a csapat, emiatt a védelmet igyekeztünk stabilizálni, mégpedig csaknem ugyanazokkal a játékosokkal, akik eddig is ezen a poszton szerepeltek. Talán mondhatjuk sikerrel jártunk, a bajnokságban hét, a kupasorozatban a selejtezővel együtt összesen három gólt szereztek ellenünk. Az ősz egyik sarkalatos pontjának mindenképpen azt a periódust tartom, amikor a Kazincbarcikával vívott kupameccset követően rögtön a Nyírgyulaj elleni rangadót játszottuk. Mindkét mérkőzést „nullára” nyertük, továbbá a Mándokon aratott győzelmet is ide sorolom, ez ugyancsak fontos momentumnak számított.

Mindezt tavasszal lehet majd fokozni. Az első hely megszerzését joggal feltételezve az NB III-as osztályozó sikeres megvívása a feladat, amit megelőz a februárban esedékes MTK elleni kupapárharc, míg májusban az Amatőr-kupa döntőjében érdekelt a Sényő – itt a Nagykanizsával ütközik meg.
– Rendkívül szépen alakult az ősz, de még semmit nem nyertünk – közölte a cáfolhatatlan igazságot Sándor Tamás. – A nagy dolgok mindig tavasszal dőlnek el, kemény erőpróbák várnak ránk. Nem szeretnénk azzal kapcsolatban semmit mondani, hogy milyen változások lehetnek a keretben, ha történik ilyen egyáltalán. Az biztos, a jelenlegi csapat tagjai bizonyítottak, tavasszal valamennyi játékosra szükség lesz. És, persze köszönettel tartozunk minden sényői támogatónak, szurkolónak az idáig bemutatott menetelésért.

KM-KT

Sényői sarokpontok

A Sényő-Carnifex megyei első osztályú csapatának bajnoki mutatói

1. Sényő 15 15 – – 51–7 45
Hazai pályán: 7 7 – – 26–5 21
Idegenben: 8 8 – – 25–2 24
A házi góllövőlista. 14 gólos: Lakatos László. 9 gólos: Barcsay Márk. 8 gólos: Marics Gábor. 6 gólos: Fabu Márton. 4 gólos: Kállai Gábor. 3 gólos: Fodor András. 2 gólos: Klepács Krisztián. 1 gólos: Haburcsák Bertalan, Haburcsák Krisztián, Ruska Tamás. Öngól: Vaszilkó Attila (Rakamaz), Nagy István (Tiszavasvári).

Címkék: , ,







hirdetés