Édesanyából – versenyző

Az Apagyon megfogott sok amur közül az egyik
Az Apagyon megfogott sok amur közül az egyik - © Fotó: magánarchívum
Nyírtura, Apagy – Krisztina mindent egyedül csinál, nem szorul segítségre, csak ha már szákolni kell a halat.

Ma már az élet számos területén bizonyították a gyengébbik nem képviselői, hogy ugyanúgy megállják a helyüket, mint a férfiak. Így van ez a vízpartokon is: a horgászni szerető feleségek és barátnők minden segítség nélkül magabiztosan dobják be a készséget, s az akasztás után ügyesen fárasztják a halakat is. Meghajtjuk a fejünket előttük, s mi sem természetesebb, mint hogy nőnapon egy női horgászt mutatunk be.

Közös kikapcsolódás

A Nyírturán élő Törő Krisztina már gyermekkorában elkötelezte magát a horgászattal. Igaz, mindez számára természetes volt, hiszen az édesapja és az édesanyja is szeretett horgászni, a család gyakran kirándult a Tiszához. Aztán az évek teltek-múltak, s az egykori kislányból három gyermek édesanyja lett.

A háztartás vezetése, a két kislány és egy kisfiú felnevelése háttérbe szorította a horgászatot, azonban öt-hat évvel ezelőtt arra az elhatározásra jutott a párjával, Szabó Krisztiánnal, hogy szüksége van a családnak közös kikapcsolódásra, s ez a hobbi nem lehet más, csak a horgászat. Az Apagy Horgász Egyesületnél lettek tagok, valamennyi családtagnak váltottak engedélyt.

– A mindennapi mókuskerékből jó érzés kiszabadulni a természetbe, ahol nyugalom és csend fogad bennünket. Az apagyi Kenderáztató-tavat azért is szeretjük, mert a kisebb gyermekeknek is nagyon jó, nem olyan veszélyes, mint a Tisza, bár igaz, Kellike ebbe a tóba is bele tudott egyszer esni.

Már csak hárman a családból

– Szeretem a horgászatot azért is, mert nagy kihívást jelent, ha pedig sikerül megfognom egy-egy halat, sikerélményt ad, vagyis élvezem minden pillanatát. Gyakran nem is visszük haza a halat, visszaengedjük, pedig van úgy, hogy már nincs hal a fagyasztóban – mesélte az édesanya, aki elárulta, hogy az utóbbi időben miért csak hárman horgásznak az öttagú családból. – Kíra Regina már 19 éves, Debrecenben egyetemista, a szombaton 16 esztendős Krisztián Dávid pedig kézilabdázik, vagyis kevés a szabadidejük. Így már csak a 8 esztendős kislányunk, Kelli Kiara jár velünk horgászni, aki nagyon ügyes. A közelmúltban az egyik versenyen ő fogta a gyermekek között a legtöbb halat, százegy darab küszt akasztott meg.

Sneci helyett amur

Törő Krisztina mindent egyedül csinál, nem szorul segítségre, legfeljebb akkor, amikor a part közelébe hozott halat meg kell szákolni. Szép emlékként őrzi azt a délutánt, amikor egy baráti versenyen megfogott egy 10,5 kilogrammos amurt. Nagy élményt jelentett az is, amikor harcsázáshoz kellett volna egy kis hal, azonban sneci helyett egy 10 kilogrammos amur kapta be a csalit. Bizony megemelkedett az adneralinszintje, amikor az úszó eltűnése után bevágott, s érezte, hogy itt már komolyabb halról van szó. Ráadásul éppen egyedül volt, a párja a tó másik oldalán tartózkodott.

– Nagyon finoman kellett fárasztanom, hogy ne szakadjon el a felszerelés, végül sikerült megszákolnunk.

Hullócsillagok az égbolton

A nyári hónapokban a hétvégeken olykor éjszakára is kint marad a család a tónál.

– Az éjszakai horgászatnak teljesen más a hangulata. Jóval nagyobb a csend, töményebb a nyugalom, a csillagos égbolt pedig vonzza a tekintetet. S ha szerencsénk van, még hullócsillagokat is láthatunk… – mesélte az édesanya, akiről az is kiderült, hogy egyetlen női versenyzője az Apagyi Horgász Egyesület versenycsapatának. Utoljára karácsonykor volt kint az apagyi tónál, így nagyon várja már a tavaszt, hogy ismét mehessen a párjával, Krisztiánnal, és a kislányával, Kellikével.

KM








hirdetés