Friss hírek

2006.12.09. 19:14

Nemzetközi helytartója lesz Koszovónak

<p>Koszovónak egy kiemelten széles hatáskörökkel rendelkező nemzetközi vezetője lesz - derült ki az EU illetékes munkacsoportjának szombaton kiszivárgott első jelentéséből. Ennek értelmében Koszovót az elkövetkezőkben egy Nemzetközi Polgári Iroda nevű testület irányítaná, amelynek vezetője kiemelt hatáskörrel rendelkezne: például joga lenne hatályon kívül helyezni bizonyos törvényeket, illetve leváltani koszovói tisztségviselőket is.</p>

A dokumentum részletesen előírja a hatalom decentralizációját a szerb többségű községek esetében, külön kitérve azok Szerbiával kialakítandó kapcsolataira illetve a biztonsági kérdésekre. A szerbek alkotmányos garanciákat kapnának jogaik védelme érdekében, a koszovói parlamentben pedig szavatolt képviselői helyeik lennének.

A nemzetközi helytartót egy tíztagú csapat segíti majd, akik között egy amerikai is lehet - közölték Brüsszelben, de az EU Svájcnak és Oroszországnak is felajánlotta, hogy kapcsolódjanak be a misszióba.

Martti Ahtisaari, az ENSZ főtitkárának koszovói különmegbízottja a január 21-i szerbiai választásokat követően fogja nyilvánosságra hozni a tartomány státusára vonatkozó javaslatát. Az eddig kiszivárgott hírek és a jelenleg elkészített terv szerint Koszovó korlátozott függetlenséget kap, nemzetközi katonai jelenlét és a fentiekben vázolt polgári felügyelet mellett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!