2012.03.31 09:23; Frissítve: 2012.03.31 09:23


Edzés után sütizés

Edzés után sütizés
A három pont három helyezést is jelentene

alt hiba beküldése

Jó hangulatú edzéssel zárta pénteken a felkészülést a mai (16 óra) , Orosháza elleni bajnokira készülő Szpari. A Brekk János irányította szakmai stáb amolyan frissítő, kis taktikai gyakorlással pörgette fel a játékosokta a hazai derbire. A tréning után sütiztek a csapat tagjai, a fiatal Módis Dávid volt a házigazda, az öltözői hagyomány szerint ezzel bemutatkozott társainak.

Közben két pályan is gyűrték egymást a csapataok az NB II. Keleti csoportjának péntekre előrehozott bajnokijaina. A Cegléd idegenben is magabiztosan, 3-0-ra nyerte az Újpest B ellen, szintén vendégsiker született a REAC-Eger találkozón, ahol a hevesiek 2-1-re győztek. Ez a két eredmény jól jött a Szparinak, amely jelenlge a tabella 10. helyén áll 26 ponttal. Előtt három csapatnak van 27-27 pontja, a két pénteki vesztes, a harmadik a mai ellenfél, az Orosháza. Ez azt jelenti, hogy amennyiben nyernek Pákoliczék, ezt a három csapat megelőzik és felugranak a hetedik helyre.

A találkozót portálunk élőben közvetíti

A KELETI CSOPORT ÁLLÁSA

1. Szolnoki MÁV FC 20 13 3 4 41–18 42

2. Békéscsaba 1912 20 12 6 2 32–15 42

3. Restart-Ceglédi VSE 21 11 4 6 31–23 37

4. Egri FC 21 10 5 6 26–21 35

5. Balmazújváros 20 9 5 6 34–24 32

6. DVSC-DEAC 20 8 6 6 29–26 30

7. REAC 21 7 6 8 35–31 27

8. Újpest FC II 21 7 6 8 33–45 27

9. Orosháza FC 20 6 9 5 30–26 27

10. Nyíregyháza Spartacus 20 5 11 4 29–32 26

11. Kazincbarcikai SC 20 7 3 10 20–28 24

12. Mezőkövesd-Zsóry 20 6 6 8 27–30 24

13. Dunakanyar-Vác 20 6 3 11 22–32 21

14. Szeged 2011 20 5 4 11 25–3119

15. Budapest Honvéd II 20 4 6 10 20–31 18

16. Vecsési FC 20 1 7 12 11–32 9

- Mán László -

A SZON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!



Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Zsófi, a nap szépe

Zsófi nyíregyházi szakközépiskolás, akinek nagy álma, hogy egyszer majd sikeres divatfotós legyen.
tovább »


Login2