Kisvárda

2019.08.25. 19:39

Találd ki gyorsan...

Korda György és Balázs Klári több szállal is kötődik megyénkhez – derült ki a kisvárdai fellépésük alkalmával.

Fehér galamb, Gyöngéden ölelj át, Találd ki gyorsan a gondolatom, Reptér, Lady Karnevál, Lady N, Com­ment ca va, Gondolj a szép napokra, Búcsúzz szépen el, és még hosszasan sorolhatnánk azokat a slágereket, amelyek alapján könnyen kitalálható, melyik közismert magyar énekes művész házaspár lépett színpadra szombaton este Kisvárdán, a Bagolyvárban, kitűnő táncosok, a Mambó tánckar és DJ Smash közreműködésével.

Velük énekelt a közönség

Korda György és Balázs Klári a közelmúltban ünnepelte 60, illetve 40 éves színpadi jubileumát. A közönség iránti feltétlen szeretetüknek és alázatuknak – amelyről ezúttal is meggyőződhetett a közönség – is köszönhető, hogy mindmáig óriási népszerűségnek örvendenek mind a fiatalok, mind az idősebbek körében.

Műsorukban ezúttal is felcsendültek a legnagyobb slágereik, amelyeket velük énekelt a közönség. A dalos ajkú hallgatóság szűnni nem akaró tapssal mondott köszönetet egy-egy dal után az örök fiatal művész házaspárnak, akik elmondták: több szállal is kötődnek megyénkhez, sőt kifejezetten Kisvárdához.

Korda György leplezetlen büszkeséggel jelentette be, hogy az idén nyáron Budapest díszpolgára lett, majd nejével közösen elénekelte az Autózás a városban című dalt, amelyhez hamarosan videoklip készül.

PI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában