Egészségügyi államtitkár: az egészségbiztonság a legfontosabb cél

Budapest – Fontos, hogy a társadalom az egészsége szempontjából is megélje a biztonságát – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) új egészségügyért felelős államtitkára pénteken az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában.

Horváth Ildikó hangsúlyozta: ez azt jelenti, hogy mindenki nyugodtan dolgozhasson, tanulhasson, élvezhesse a nyugdíjas éveket abban a tudatban, hogy számíthat az egészségügyi ellátórendszerre, ha segítségre szorul. Ezt lépésről-lépésre lehet elérni – tette hozzá.

A politikus rámutatott, mindennek alapját jelentheti a megelőzés, az egészségtudatosság fejlesztése, annak tudatosítása, hogy mi saját magunk is tehetünk az egészségünkért. Ilyen például – jegyezte meg -, ha lift helyett gyalog megyünk fel az ötödikre.

Szerinte a kormány prevenciós intézkedései nyomán már látszanak az eredmények, hiszen 2010 óta nő a várható élettartam.

A prevenció melletti másik pillér – folytatta Horváth Ildikó – az egészségügyi ellátórendszer megnyugtató működése, amelyet a leggyakoribb halálokok, a szív- és érrendszeri, a daganatos megbetegedések és a stroke kezelésére kell koncentrálni.

Arról is szólt: nagyon fontos, hogy a sürgősségi ellátást csak azok vegyék igénybe, akik rászorulnak erre. Ezért első lépésként szükséges egy telefonos szolgálat felállítása, amely a megfelelő helyre irányítja a betegeket – közölte Horváth Ildikó.

– MTI –








hirdetés