Hajdú-Bihar

2014.08.12. 10:46

Jegyzet: Várva várt kínok

<em>Néhány hónappal ezelőtt lehetőségem nyílt arra, hogy megnézzem a Móricz Zsigmond Színház Ez az enyém című előadását még a premier előtt. A ruhatárban beszélgettem, amikor az egyik sarokban felfedeztem egy kis dobozt, amit persze nem hagyhattam szó nélkül.</em> Csáki Alexandra jegyzete.

Néhány hónappal ezelőtt lehetőségem nyílt arra, hogy megnézzem a Móricz Zsigmond Színház Ez az enyém című előadását még a premier előtt. A ruhatárban beszélgettem, amikor az egyik sarokban felfedeztem egy kis dobozt, amit persze nem hagyhattam szó nélkül. Csáki Alexandra jegyzete. A „Mi ez?” kérdésre azonnal jött a készséges válasz: ebbe dobják bele a jelentkezési lapot azok, akik a színházi versenyprogram zsűrijeként szeretnének részt venni a Vidor fesztiválon. Nem volt mit veszítenem, így a kísérőmmel együtt kitöltöttük az ívet, szépen összehajtattuk és bedobtuk a dobozba.

Mire a darab feléhez érkeztünk, sikerült teljesen megfeledkeznem az egészről, így nem kicsit döbbentem meg, amikor június elején csörgött a telefon, és egy kedves hang belemondta a kagylóba: úgy alakult, hogy beválasztottak az ítészek körébe. Amikor nagyjából lehiggadtam (Anna végighallgatta a sikítozást, a toporzékolást, örömkacajokat), és mindenkit felhívtam, aki csak eszembe jutott, leültem kicsit és végiggondoltam, hogy mire vállalkoztam.

Hatalmas felelősség olyan neves művészek felett pálcát törni, akik egész életükben a színpadon álltak, hogy estéről estére szórakoztassák a nekik bizalmat szavazó publikumot. Ijesztő ez, de egyben megtisztelő is, ehhez mérten kell majd véleményt formálnom az előadások után.

Minden egyes színházi program után... Más esetben soha nem is álmodhattam volna arról, hogy minden meghívott társulatot megnézhetek, így viszont a kötelességem lesz. Micsoda kín! Jó lenne, ha áthallatszana a lapokon az örömöm és a Makk Károllyal közös munka lehetőségének izgalma. Már alig várom!

Csáki Alexandra

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!