Egy előadás, két love story

Horváth László Attila
Horváth László Attila
Nyíregyháza – A Túl zajos magány bekerült a legjobb hat nagyszínpadi előadás közé.

Bohumil Hrabal művét a világhírű rendező, Ivo Krobot nemcsak színpadra alkalmazta, de ő is rendezte a nyíregyházi előadást. Krobot többször is dolgozott a városban: az 1986/87-es évadban rendezett itt először, az Őfensége pincére voltam pedig azonnal meghozta a színház történetének eddigi legnagyobb elismerését, az 1987-es avignoni fellépést, ahol a társulat hatalmas sikert aratott.

Bedarált értékek

A rendező a próbafolyamat kezdetén lapunknak azt mondta, a társulat több tagjához is harmincéves barátság fűzi, és mivel mindig is szeretett Nyíregyházán dolgozni, szívesen vállalta a felkérést. A bemutatót követően a nézők és a színházi szakma véleménye megegyezett: az előadásnak nagy sikere volt.

A darab főszerepét játszó Horváth László Attila azt mondja, nem igazán kellett sok idő ahhoz, hogy ráérezzen a szerepre, de ehhez szükség volt a több mint három évtizedes szakmai tapasztalatára, a mára kialakult eszköztárára és természetesen Ivo Krobotra is.

– Ehhez a szerephez kellett mindaz, amit én hordaléknak nevezek és amiben 35 év minden tapasztalása benne van: az emberi és a szakmai is.

Hanta, a főszereplő sokszor mondja: „Harmincöt éve dolgozom a papírbegyűjtőben, és ez az én love storym.” Furcsa egybeesés, hogy én ugyanennyi ideje dolgozom a színházban, ez pedig az én love storym. Két korszak határán találja magát Hanta, számára kizökken az idő, én pedig gyakran átérzem a magányát, mert a mai világban, ahol minden csak a show-ról és a celebekről szól, nem nagyon szeretnék részt venni.

Hanta könyveket, albumokat présel szemétté, a jelenkor pedig nem köteteket darál be, hanem embereket. Nem számít a tehetség, csak az tud érvényesülni, akiből valamilyen botrány kapcsán ismert arcot lehet faragni, én pedig ebben a közegben nem akarok sorba állni. Mi más értelme lehetne az életnek, mint az érték és a szépség? Itt ezek válnak szemétté, és minden eltűnik, amit a szellem teremt. Hanta egyszerű ember, aki figyel a világra és aki akaratán kívül lesz művelt, de végig kell néznie a kultúra pusztulását. Mi, színészek azzal tehetünk e folyamat ellen, ha olyan értékes darabokat mutatunk be, mint a Túl zajos magány, mert abban bízunk, hogy a nézőinkre hat, amit látnak, és különbséget tesznek a felszín csillogása és a valódi értékek között – mondja Horváth László Attila.

Különleges beugrás

A beugrás minden színész életében izgalmas feladat – Dézsi Darinka esetében ez most hatványozottan igaz, hiszen ő a POSZT-ra ugrik be. A Mancinkát alakító Fridrik Noémi második gyermekét várja, a szerepét pedig a júniusi előadásokra és a fesztiválra a teátrum fiatal színésznője veszi át. – Tele vagyok izgalommal, de nagyon várom a feladatot – mondta lapunknak. – Nem ismeretlen számomra ez a szituáció! Korábban a PartVonal Műhely előadása, a Rómeo és Júlia főszerepébe kellett beugranom, amit azután négy évig játszottunk, így volt időm bepótolni a kimaradt próbafolyamatokat, ám most erre nincs idő, mert a következő évadban nem játsszuk a Túl zajos magányt.

Kétszer is láttam, felkészültem a szerepre, és nagyon várom azt a napot, amikor Ivo Krobottal próbálhatok.
Önmagában már ez a helyzet is inspiráló, az pedig plusz energiákat ad, hogy az előadást a színházi fesztiválon is bemutatjuk. Soha nem rémültem meg az előttem álló feladattól, sőt, a kihívások mindig is motiváltak, nincs ez másként most sem – mondta Darinka, aki tavaly nyáron szerződött Nyíregyházára és remek évadon van túl. – A társulat tagjai törődnek velem, sokat segítenek és tudom, hogy ez most is így lesz, ami lehetővé teszi, hogy csak a munkára koncentráljak, és nyugodtan készüljek a bemutatóra.

KM-SZA








hirdetés