Egy hét esély a felhőtlen nyári kikapcsolódásra

Kocsikázásra is volt lehetősége a fiataloknak
Kocsikázásra is volt lehetősége a fiataloknak
Nyíregyháza – Cél volt az is, hogy felhívják a fiatalok figyelmét a környezetük értékeire.

Ötven nebulónak ajándékozott izgalmas nyári tábort az Esélyt az Ifjúságnak Alapítvány. A civil szervezet a Szerencsejáték Zrt. támogatásával nyújtott segítséget azoknak a szülőknek, akiknek nehézséget jelent nyáron a gyermekek elhelyezése, táboroztatása. A különböző szociális háttérrel rendelkező, helyi és környékbeli általános iskolások ingyen vehettek részt az izgalmas napközis táborban.

Színes hétköznapok

A szervezők arra szerették volna felhívni a fiatalok figyelmét, hogy vegyék észre környezetük értékeit, hogy milyen kincseket rejt a körülöttünk lévő élővilág, ismerjék meg, fogadják el, és becsüljék meg egymást. Éppen ezért a hétfőtől péntekig tartó táborban mindennap tartalmas program várta a lurkókat.

Az élménypedagógiai játékok mellett jártak a Nyíregyházi Állatparkban, ahol megfigyelhették, miként élnek a világ különböző vidékein az állatok, a Tuzson János Botanikus Kertben pedig megismerkedhettek hazánk gyógynövényeivel.

A Sóstói Múzeumfaluban a népi játékokból, mesterségekből kaptak bemutatót 25 fogyatékkal élő társaikkal együtt. A zenés, interaktív foglalkozás után a játékos tűzoltó-bemutató és a habparti is maradandó élményt nyújtott mindenkinek.

A tábori élet résztvevői a Kis Táltos Lovastanyára is ellátogattak, ahol „gyorstalpaló képzést” kaptak a lovaglás alapjaiból.
Remekművek a kiállításon

A bátrabbak nemcsak szekérre, hanem a gyönyörű négylábúak hátára is felülhettek. A zárónapon kiállításon csodálhatták meg a szülők azokat a kézműves remekműveket, amiket a gyerekek készítettek, és fényképes vetítésen nézhették meg a hét élményeit.
Kozma Péter, az alapítvány kuratóriumának elnöke is folyamatosan figyelemmel kísérte a tábori élet eseményeit.
Mint lapunknak elmondta, az alapítvány már évek óta támogatja a hátrányos helyzetű gyerekeket.

KM

Jövőre is megszervezik

– Célunk, hogy a megyében élő gyermekek, fiatalok egyéni és közösségi aktivitását támogassuk, az érdekükben és az értük cselekvők együttműködését szolgáljuk. Kiemelten kezeljük a gyermek- és ifjúsági táboroztatás, a tehetséggondozás és a környezet megóvására irányuló közösségi tevékenységek támogatását. Ezt a tábort szeretnénk jövőre is megszervezni, hogy a hátrányos helyzetű gyermekeknek felejthetetlen emlék legyen ez az egy hét. Legyünk hálásak, hogy adhatunk, hogy adni tudunk, ami nemcsak az adományozónak jelent örömet, hanem annak is, aki kapja – fogalmazott a kormánymegbízott.








hirdetés