Egy iskola, mely szárnyal

Égbe kiáltott üzenet: ötven éves a pilótaképzés Nyíregyházán!
Égbe kiáltott üzenet: ötven éves a pilótaképzés Nyíregyházán! - © Fotó: Bezdán János
Nyíregyháza – Ahogy a mondás tartja: a rossz hír, hogy repül az idő – a jó hír, hogy te vagy a pilóta!


Hol is kezdődött ez a történet? Talán 90 évvel ezelőtt, amikor a nyíregyházi repülőtéren leszállt az első repülőgép, amely Budapestről érkezett, nem kevésbé neves utassal a fedélzetén, mint Krúdy Gyula…

Ezt követően a repülőtér kiszolgált postarepülést, belföldi utasszállító repülést, volt átmenetileg katonai pilótaiskolák helye. A nagy mérföldkő azonban 1968: ekkor eresztett gyökeret itt a polgári, a hazai felsőfokú képzésbe integrált pilótaiskola. Ezekre az adatokra bukkantunk abban az interjúban, amelyet a jogelőd intézményben, a Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskolán folyó repülőgép-vezető képzés 20 éves évfordulóján Pokoraczki András, az egykori MÉM Repülőgépes Szolgálat területi igazgatója, légi közlekedési igazságügyi szakértő adott 1988 őszén.

Mindenütt tárt kapukkal

S ha már visszarepültünk az idő szárnyán: dr. Nagy Bálint, a pilótaképzés egyik szellemi atyja, a negyvenedik évfordulón így köszöntötte az ünneplőket: „Soha ne felejtsék el, hogy milyen sokat köszönhetett a mezőgazdaság, az ország a mezőgazdasági repülésnek! Legyenek erre büszkék! Köszönet illeti ezért a képzésben közreműködőket, az oktatókat, és mindazokat, akik ehhez a háttérfeltételeket biztosították.”

– A Nyíregyházi Egyetem okkal büszke az ötven éve indított felsőfokú pilótaképzésre, mely a mai napig egyedülálló Magyarországon – emeli ki Dr. Kovács Zoltán Nyíregyházi Egyetem általános rektorhelyettese, a Műszaki és Agrártudományi Intézet igazgatója.

Ez alatt az idő alatt a képzés struktúrája természetesen sokat változott – fűzi hozzá –, hiszen kezdetben mezőgazdasági pilóták szereztek diplomát, mára pedig a közforgalmi pilóták képzésen van a hangsúly. Ami nem változott: az oktatás magas színvonala.

Büszkék vagyunk erre a képzésre, annál is inkább, mert az elmúlt fél évszázad alatt hatszáznál is több pilótát képeztünk, akik a világ számos légitársaságánál repülnek a mai napig, vagy töltenek be magas vezetői pozíciókat. Ez visszaigazolása az itt folytatott képzés szakmai színvonalának. Külön szeretném kiemelni a Tréner Kft. szerepét, hiszen a gyakorlati oktatás több mint negyed évszázada ehhez a céghez köthető, nemzetközi szinten is elismert munkát végeznek. Az együttműködés eredménye, hogy minden légitársaságnál tárt kapukkal várják az itt végzett pilótákat. A múlt mellett fontos a jövőkép: a légi közlekedés dinamikusan fejlődik, egyre több pilótára lesz szükség. Erre reagálva az egyetemen már nem csak alapképzésre lehet jelentkezni, hanem posztgraduális, szakirányú továbbképzésre is. Ez a két szint a záloga annak, hogy a Nyíregyházi Egyetem a Tréner Kft.-vel közösen a magyar felsőfokú pilótaképzés bázisa maradhat a jövőben is.

Nemzetközi szinten elismert

– Egyedülálló értéke Nyíregyházának az idén ötven éves pilótaképzés. Az ötven évfolyam által kibocsátott szakemberek szerte a világban megállták a helyüket, ami cáfolhatatlan bizonyítéka annak, hogy a Nyíregyházi Egyetemen és annak jogelődjén 1968 óta nemzetközi szinten is elismert munka folyt és folyik napjainkban is – ad hangot elismerésének dr. ­Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere.

– Különösen jó érzés, ha Nyíregyházáról indult pilóták sportsikereiről kapunk híreket, de az is büszkeséggel tölthet el mindannyiunkat, hogy a világ vezető légitársaságainál, repülőgépgyártóinál is szép számban találunk olyanokat, akik városunkban végeztek. A város nem csak büszke erre az egyedülálló tevékenységre, hanem segíti is minden rendelkezésre álló eszközével. A repülőtér, amely a pilótaképzés legfontosabb bázisa, mindig is kiemelt jelentőséggel bírt a város életében, s ez így lesz a jövőben is. Mindent megteszünk, hogy a repülőtér a megfelelő módon fejlődhessen és szolgálhassa továbbra is a képzéssel összefüggő feladatait – ad bátorítást a további munkához dr. Kovács Ferenc.

NYZS








hirdetés