boon-sportoldal

2008.06.09. 15:41

Albarella Open 2008

<p>48 sportoló 9 országból mérkőzött az ITF Futures minősítésű kerekesszékes teniszbajnokság olaszországi versenyén.</p>

Magyarországot négy sportoló képviselte (Braun János, Mézes János /Miskolc/, Molnár Attila /Harka/, Szabó Béla /Rajka/).

A főtáblán Braun János és Molnár Attila neve szerepelt, és a sorsolás szeszélye folytán, a két magyar versenyzőt összesorsolták, így egyiküknek már az első fordulóban búcsút kellett intenie. Nevezetesen Braun 7/5; 6/2-re utasította maga mögé Molnárt, így a 3. helyen kiemelt, világranglista 64. helyén tartózkodó Leonid Shevchik-kel játszottak az elődöntőbe kerülésért. A rutin az orosznak kedvezett, és küzdelmes mérkőzésen nyert Braun ellen.

Páros mérkőzésen a Braun - Molnár duó 6/1; 6/2-es vereséggel búcsúzott a Rajakaruna - ManatungaSri Lanka-i kettőstől, ahol szintén az elődöntő volt a cél.
Mind a páros, mind az egyéni versenyek pontszáma viszont jelentősen javítja majd a két magyar versenyző világranglista pozícióját.
A második táblán Mézes erőnyerő volt, míg Szabó ellenfele nem jelent meg, így mindketten a második fordulóba jutottak. Itt mindkét versenyző olasz ellenfelekkel szemben maradt alul, ám Mézes még a vigaszágon folytathatta. A sorsolás nem kedvezett neki, mert Moretto ellen nem volt lehetősége javítani.
Páros játékukat a Meistriner -Trevioliolasz kettős ellen játszották, ám a hazai páros nagyobb játékerőt képviselt.
Játékosaink dobogóra nem állhattak, ám értékes pontokkal hagyhatták maguk mögött Olaszországot.
Braun János a Szemerey Zrt. támogatásával vehetett részt a versenyen, és a következő megmérettetése a lengyel, Wroclawban lesz júliusban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!