Egy széria megszakadt, egy másik épül

A zöld mezes nyírbátoriak nem adták meg magukat
A zöld mezes nyírbátoriak nem adták meg magukat - © Fotó: Dodó Ferenc
Nyírbátor, Sényő – A Nyírbátor és a Sényő is sikeres fordulót tudhat maga mögött.


Mint ismert, a Nyírbátori FC a Tállya vendégeként győzött 1–0-ra, ezzel már négy mérkőzése veretlen (három győzelem, egy döntetlen) az NB III.-ban.

Kontrollálták a mérkőzést

– A fiúk teljesítették azt, amit elterveztünk, mindenkin érződött, hogy szeretne visszavágni az őszi vereségért – értékelt Szilágyi Krisztián, a Nyírbátor edzője. – Már az elejétől a mi akaratunk érvényesült, az első félidőben egész jól játszottunk, szép és veszélyes támadásokat vezettünk, végül nem egy ilyenből született a gól, hanem egy egyéni megmozdulásból tizenegyeshez jutottunk, amit Katona Gyuri értékesített is. Ezt követően még nyugodtabban tudtunk játszani, és a szünet előtt növelhettük is volna az előnyünket. Az ellenfelünk végig küzdött, de csak pontrúgásokból volt veszélyes, amiket hárítottuk. A második játékrész már a küzdelemről szólt, de kontroll alatt tartottuk a mérkőzést. Tökéletes hozzáállással, remek csapatmunkával és az első félidei jó játékunkkal megérdemelten szereztük meg a három pontot, gratulálok a csapatomnak!

Kétszer is egyenlítettek

A Sényő-Carnifex FC Cigándon diadalmaskodott 3–2-re, az újonc legutóbb szeptember 16-án nyert idegenben, amikor az ESMTK-t múlták fölül.

– Közönségszórakoztató, fordulatos mérkőzést sikerült megnyernünk – mondta Fiumei Viktor, a sényőiek edzője. – Nem kezdtünk túl jól, kétszer is vezetett az ellenfél, de még a szünetig egyenlíteni tudtunk. Főleg a második félidő alapján teljesen megérdemelten hoztuk el a három pontot. A második játékrészben volt még a gólon kívül is két-három nagyobb helyzetünk, és végig veszélyesek voltunk, helyenként jól is játszottunk. Hál’ istennek megszakadt egy sorozat, idegenben régen nyertünk.

MK


Nyírbátor, Sényő - A Sényő és a Nyírbátor is értékes győzelmet aratott. Az NB III. 23. fordulójában a Sényő-Carnifex FC Cigándon vendégeskedett. Az első perctől kezdve irányított a Sényő, még az sem zavarta meg, hogy két véleményes gólt szerzett a hazai csapat, innen is fel tudott állni. A második ...








hirdetés