Egy tábla csokoládé

Egy tábla csokoládé
© Illusztráció: getty images
Napra pontosan két évvel ezelőtt jártam legutóbb Tuzsé­ron; A telep csillagát kerestem ötödmagammal a leghátrányosabb helyzetben élő fiatalok és idősebbek között. Néztem a bogárszemű, maszatos arcú gyerekeket, ahogy mindent beleadva táncoltak, énekeltek, és elszorult a szívem. Csáki Alexandra jegyzete.


Tisztán emlékszem Ibolyára, a remegő kezű cigánylányra, aki zokogva olvasta fel édesanyjának írt versét… Figyeltem mindőjüket, és az járt a fejemben, hogy innen nincs kiút. Hát hogy nézheti tétlenül a jóisten ezt a sok nélkülözést? (Tudom, nem vagyok teljesen naiv, csak egy megjegyzés: nehéz kimászni a sz@rból, ha az már születésedkor a nyakadig ér.) A látottak azonban csak minket ráztak meg, mert a telepen élők nemhogy nem panaszkodtak – boldogok voltak. Szeretettel ölelték magukhoz a gyermekeiket, kacagva biztatták a fellépőket, jelezve: bár az élet az egyik oldalról elvesz, a másikhoz annyival többet hozzá is ad.

A hónap végén ismét Tuzsérra látogatunk, ezúttal is azért, hogy meglepjük a gyermekeket. A szerkesztőségben édességet gyűjtünk nekik, mert mint kiderült, számukra az a világ legjobb ajándéka. Nem tablet és nem robogó. Egy egyszerű tábla csokoládé.

Csáki Alexandra








hirdetés