Egy újpesti öregfiú, aki nem vén focista

Akt.:
Egy újpesti öregfiú, aki nem vén focista
© Fotó: Mán László
Vaja – A harmincháromszoros válogatott Zámbó Sándor volt a vajai katlan sztárvendége a szombati kánikulában.

Az árnyat nyújtó hatalmas fák alatt valamelyest elviselhetőbb volt a kánikula. A megye egyik legszebb környezetben lévő focipályája, a vajai mellett szólt a zene, hűsítő italokat kortyolgató, türelmes érdeklődők várták a vendégeket.

Tetszett nekik a kastély

– Megjöttek – hangzott fel, és valóban feltűntek a hazaiak számára ismeretlenek, köztük azért néhány ismerős arc. Így Zámbó Sándor, aztán Urbán Flórián, Bíró Szabolcs, majd Rostás Sándor.

Már korábban megérkeztek Vajára, ahol illendően köszöntötték őket, kínálták harapnivalóval, majd bemutatták a múzeumot.

Tetszett a vendégeknek minden, csak az idő… Mert pályára kellett lépniük a helyi öregfiúk ellen.

– Már megtervezték a helyi csapat záróvacsoráját. Én jóban vagyok az újpestiekkel, elsősorban Urbán Flórival és Bíró Szabival. Egy beszélgetés során felmerült, hogy eljönnének-e egy meccsre. Szó szót követett, majd megegyeztünk. És most itt vannak – avatott be az előzményekbe a lila szerelést húzó Csorba Zsolt, aki néhány éve családi okok miatt költözött Vajára.

Zámbó Sándor megfordult már jó néhány nagy stadionban, de morgás nélkül vette tudomásul, hogy a vajai katlan öltözője szűköcske, a kályha tetején papírlap figyelmeztet, hogy vigyázni kell a rendre. Aztán beöltöztek a felek, és felálltak a bevonulásra.

Majd felharsant a sípszó, megkezdődött a meccs. Előtte nem sokkal Urbán Flórián és Bíró Szabolcs amiatt dohogtak, hogy sokkal többen jelezték, jönnek Vajára, aztán az utolsó pillanatban lemondták. Emiatt egyetlen cseréje volt a vendégeknek.

A vajai pálya nem éppen arról híres, hogy biliárdasztal simaságú, de azért ez nem okozott nagy gondot.

A lilák nem a lehengerlő támadásokra és a sok mozgásra építették játékukat. Viszont a legtöbbet az a Zámbó Sándor mozgott, aki októberben már hetvennégy esztendős lesz. A hazaiaknál Papp János kapus volt a korelnök ötvennyolc évévél, igaz, ő még a megyei kettőben, bajnokin is a háló elé áll vasárnap Ugornyán.

Két félidő az öregek ellen

Visszatérve Zámbó Sándorhoz, állandóan kérte a labdát, tett-vett okosan. A pálya hősei alig várták az első ivószünetet, majd a térfélcserét. A tervek szerint a második félidőben a vajaiak megyei második osztályban szereplő együttese lett volna az ellenfél.

A csapat tagjai fel is öltötték a piros szerelést, és szomorúan vették tudomásul, hogy mivel kevesen vannak az újpestiek, nem lett volna helyén való a jóval fiatalabbak és frissebbek ellen játszaniuk. Így maradtak a vajai „öregek”, akik gyakori cserékkel próbáltak erőt önteni magukba.

– Tyűha! – szólt hangosan Bíró Szabolcs, aki érezte a bajt.

Egy lila támadás végén öt újpesti öregfiú maradt a támadóvonalban, a hazai kontra jelentős létszámfölényben közeledett az árnyékosban lévő kapu felé. Be is ütött a ménkű, és Simák János révén vezetéshez jutottak a vajaiak. Nagy volt az öröm, hiszen csak a Dózsa az ellenfél, még ha az öregfiúk is. Később a vendégek egyik légiósa, nevezetesen Krasznai Sándor egalizált. Így aztán igazságos döntetlen lett vége.

A táncosok is tapsot kaptak

A résztvevők megköszönték egymásnak a mérkőzést, a közönség tapssal jutalmazta a kánikulában is fellépést vállalókat, miként a szünetben a helyi táncoslányokat.

Aztán jöhetett az évzáró, a vacsora, és az élményekkel teli délután első átbeszélése. Mert azért egy Zámbó Sanyival együtt focizni nem kis dolog…

A pályaavató jubileuma

– Tudtad, hogy hatvan esztendeje, 1958-ban avattuk fel ezt a focipályát, és éppen az Újpesti Dózsa volt a vendég? – szegezte nekem váratlanul a kérdést Kun Miklós, akit aligha kell bemutatni a vajaiaknak, de a megye focikedvelőinek sem.

Nem tudtam, miként rajtam kívül még sokan mások. Ám, a kezdőrúgása előtt Miklós bátyánk ezt elmondta a vendégeknek is.

ML








hirdetés