Egy vasárnapi jó eredmény lökést adhatna a Szparinak

Akt.:
Rezes Lászlóék (balra) szeretnének meglepetést okozni vasárnap
Rezes Lászlóék (balra) szeretnének meglepetést okozni vasárnap - © Fotó: Sipeki Péter
Nyíregyháza – Véber György megyei derbin debütál, és nem titkolózik a kezdőt illetően.

Egy kupameccs tapasztalatai és három edzés után vág majd neki első bajnokijának Véber György, a Nyíregyháza Spartacus új vezetőedzője. Nem is akármilyen találkozóval debütál, hiszen vasárnap jön a megyei derbi, mégpedig Kisvárdán.

Visszatérve még a szerdai, Kozármisleny elleni, pécsi kupatalálkozóra, ott már látott valamit az új mester abból, amit szeretne megvalósítani. Egy támadófelfogású, új szerkezetben játszó együttest.

Nincs olyan nagy probléma…

– Kettős érzéseim vannak, hiszen lehet, hogy jobb lett volna hazai pályán egy gyengébb csapat ellen kezdeni – indította a beszélgetést Véber György. – Ám az is lehet, hogy olyan eredményt érünk el vasárnap, ami nagy lökést adhat a folytatáshoz. Márpedig szeretnénk ilyen eredményt elérni.

– Pénteken már igen jó volt az edzés, jó iramban és ritmusban dolgoztak a játékosok. Ezek alapján azt mondom, hogy nincs olyan nagy probléma, mint azt néhányan sugallják. Azt is el kell mondanom, hogy a jövő héten már több lehetőségünk lesz a közös gyakorlásra. Amennyiben nem jön közbe semmi, akkor a kezdőben lesz majd meglepetés.

Kényszerből változtathat

– Én egyébként nem szoktam titkolózni az kezdőcsapat kijelölésével, természetesen ha közbe jön valami, akkor kényszerből változtatni kell. Vasárnap szeretnénk jól kijönni a mérkőzésből, hiszen három pont pillanatok alatt rendbe rakna sok mindent – így Véber György.

Házon belül megoldják

Szombaton még lesz egy közös edzés. Sajnos Máté Péterre, Dvorschák Gáborra, Törtei Tamásra és Rudolf Gergelyre nem számíthat az új szakvezető. Akinek egyébként a segítői csak tavaszi felkészülés kezdetére érkeznek meg, hiszen máshol alkalmazásban vannak. Addig úgymond házon belül oldja meg mindezt.

– KM-ML –








hirdetés