Egy Velociraptor-modellel bővül a szegedi dinoszauruszkiállítás

Szeged – Egy Velociraptort ábrázoló modellel bővül a szegedi Móra Ferenc Múzeumban látható dinoszauruszkiállítás.

Hegedűs Anita sajtóreferens elmondta, a ragadozó őshüllőt a feltételezett méretének kétszereseként ábrázoló, négyméteres modell kedden érkezett meg a Tisza-parti városba.

A modellt a Jurassic Park második részében láthatta a közönség, a közelmúltban pedig használták a Jurassic World 2 forgatása során is.

A Velociraptorok a késő kréta kor végén, 71-75 millió évvel ezelőtt éltek. A megtalált fosszíliák alapján a kifejlett példányok két méter hosszúak, fél méter magasak voltak, tömegük megközelíthette a 20 kilogrammot. Állkapcsuk két oldalát 26-28, egymástól távol álló fog szegélyezte, melyek hátsó, recésebb éle segítette a gyorsan mozgó zsákmány megragadását. Az állatok hosszú farka merev lehetett, függőlegesen nem mozgott, vízszintesen azonban hajlékonyabb volt, ezzel biztosítva az egyensúlyt és stabilitást a gyors fordulások esetén.

Hegedűs Anita közölte, hogy az Évmilliók urai – Élethű dinók Amerikából című tárlatot az első héten több mint tízezren tekintették meg, volt olyan nap, hogy két és félezer látogatót fogadott a múzeum. Az interaktív tárlat – amelynek anyaga először látható Európában – bemutatja, miként alakultak ki a hatalmas dinoszauruszok és milyen események vezettek az állatcsoport kihalásához.

– MTI –








hirdetés