Egyelőre nincs bíró, aki elvállalná a “keresztapaként” ténykedő ügyvéd ügyét

Akt.:
Egyelőre nincs bíró, aki elvállalná a “keresztapaként” ténykedő ügyvéd ügyét
© Képek: NAV / Ügyészség
Nyíregyháza – A Nyíregyházi Járási Ügyészség vádat emelt egy nyíregyházi ügyvéddel szemben, aki a vádhatóság szerint egy prostitúcióval, cigarettacsempészettel és gazdasági társaságok színlelt értékesítésével, vagyonuk eltüntetésével foglalkozó bűnszervezetet hozott létre és működtetett.

Elfogultságra hivatkozva Szabolcs-Szatmár-Bereg megye valamennyi büntető bírója a kizárását kérte, így az ügy átkerült a Debreceni Ítélőtáblára, amelyik a Debreceni Járásbíróságot jelölte ki az ügyben első fokon eljáró bíróságnak. Csakhogy a Debreceni Járásbíróság, majd Hajdú-Bihar megye valamennyi büntető bírája is a kizárását kérte. Az ügy most a Miskolci Járásbíróságon van.

A bűnszervezetben, a hitelezők kielégítésének meghiúsításával elkövetett csődbűncselekmény bűntette és más bűncselekmények miatt dr. H. Sz. és társai vádlottak elleni büntetőügyben a Nyíregyházi Járási és Nyomozó Ügyészség március 25-én nyújtotta be vádiratát a Nyíregyházi Járásbírósághoz.

A Debreceni Ítélőtábla április 28-án meghozott végzése szerint az ítélőtábla a Nyíregyházi Járásbíróságot az ügyből kizárta, és az elsőfokú eljárásra a Debreceni Járásbíróságot jelölte ki.
Arra a kérdésünkre, hogy meddig lehet egy ügyet „továbbküldeni”, dr. Toma Attila, a Nyíregyházi Törvényszék szóvivője lapunknak azt mondta, alapvető garanciális szabály, hogy az elkövetők ügyében érdektelen, és minden elfogultságtól mentes bíróság járjon el.
– Mindig a felettes bíróság van abban a helyzetben, hogy az eljáró bíró-, vagy bíróságkijelöléssel megfelelően döntsön – tette hozzá.

KM


A Debreceni Ítélőtábla indoklása

– A nyíregyházi ügyvéd ellen egy másik ügyben – hitelezők kielégítésének meghiúsításával, bűnszervezetben elkövetett csődbűncselekmény bűntette miatt – indult büntetőeljárás a Debreceni Járásbíróságon. A büntetőügy-előadó bírája kizárását kérte arra hivatkozással, hogy az ügy I. rendű vádlottja (a nyíregyházi ügyvéd) jogellenes fogva tartás bűntette miatt májusban pótmagánvádas eljárást kezdeményezett a Debreceni Járásbíróság, a Debreceni Törvényszék és a Debreceni Ítélőtábla több bírája ellen, akik közül többükkel személyes kapcsolata áll fenn, ezért tőle az ügy elfogulatlan megítélése nem várható. Emiatt a Debreceni Törvényszék elnöke és büntetőbírái, illetve az illetékességi területén működő járásbíróságok elnökeinek és büntető bíráinak túlnyomó része is elfogultnak érezték magukat. A Debreceni Ítélőtábla határozott a Debreceni Járásbíróság és a Debreceni Törvényszék kizárásáról, és ebben az ügyben a Miskolci Járásbíróságot jelölte ki első fokon eljáró bíróságként. A másik büntetőügyben az említett büntetőügy miatt kérték kizárásukat a Hajdú-Bihar megyei bíróságok büntető bírái, akik a nyíregyházi ügyvéd valamennyi büntetőügyében a fenti ok miatt, a pártatlan ítélkezés, mint alapvető igazságszolgáltatási érdek megvalósulása érdekében elfogultságukról nyilatkoztak – tájékoztatta lapunkat Veszprémyné Szajkó Márta sajtótitkár.


Videó: Medence, kötegnyi százdollárosok – Tudott élni a fegyházba készülő nyíregyházi ügyvéd-keresztapa

Nyíregyháza – Fegyházba kerülhet a nyíregyházi keresztapaként elhíresült ügyvéd. A luxusban élő férfi a vádirat szerint egy bűnszervezetet működtetett, ami egyebek között cégek eladásával foglalkozott. Akár egy millió forintot is elkérhetett azért, hogy az adósságokat felhalmozott magyar cégeket ukrán emberek nevére írassa.

“Keresztapaként” irányította bűnszervezetét a nyíregyházi ügyvéd – most a börtön vár rá

Nyíregyháza – A bűnszervezet – egyebek mellett – foglalkozott prostitúcióval, illegális cigarettaforgalmazással, valamint gazdasági társaságok színlelt értékesítésével és azok vagyonának eltüntetésével.

Építőipari cégek is érintettek a nyíregyházi cégtemető-maffia ügyben

Rács mögé került a nyíregyházi ügyvéd, aki keresztapaként irányította a bűnszervezetet. Az ügyvéd társai nyíregyházi lakosok, az egyik munkanélküli, a másik egy hónapja szabadult büntetés-végrehajtási intézetből, korábban csődbűncselekmény miatt ült. Az eddigi adatok szerint negyvennyolc céget fantomizáltak.








hirdetés