Egyéni és páros csúcsokat döntöttek

Nem tartottak túl sok pihenőt a versenyszámok között megyénk hivatásos és önkéntes tűzoltói
Nem tartottak túl sok pihenőt a versenyszámok között megyénk hivatásos és önkéntes tűzoltói - © Fotó: Dodó Ferenc
Nyíregyháza – Csapatuk sikeréért, egyéni csúcsokért és a vándorkupáért küzdöttek.

A másodperc töredéke alatt megtörténhet a baj, és ugyanennyi idő alatt kell emberéletet menteniük a tűzoltóknak. Eközben nincs idő tétovázásra, annál inkább nagy adag bátorságra, gyors helyzetfelismerésre és erőnlétre van szükség.

Amikor a kilencediken tűz üt ki, nem tétovázhatunk, minden perc számít. Csapatban kell elkezdeni a mentést.” Ignácz Csaba

Bevetési csizma, kabát, sisak, hátukon a magasnyomású légzőkészülék. Közel harminc kilóval vágtak neki a lépcsőfutó versenynek a megye önkéntes és hivatásos tűzoltói. – A Bánki kollégiumának magas épületére egy tériszonyos embernek lentről is elég felnéznie, s máris rosszul lesz – állapították meg többen a nézelődők közül.

Az volt a benyomásom: ha kényelmes lépésekben még meg is másznánk az épület tetejéig tartó 191 lépcsőfokot, az utolsó fordulóban igencsak kapkodnánk a levegő után.

Nem számolták a fokokat

„Húzzad, ne maradj le!” „Toljad, menj! – hallatszott a szurkolás a 16. alkalommal megrendezett seregszemlén, ahol talán a „legkönnyebb dolga” annak volt, aki a 37 méteres, magasból mentő létráról figyelte a verseny tisztaságát. Fogyott az ásványvíz és fogy-tak az energiapótló szendvicsek a versenyszámok között, de jöttek egymás után a páros és egyéni eredmények is. Feszült figyelem, néhány tizedmásodperc különbség. – Aki nem szakmabeli, annak lehetetlen felérni 39 másodperc alatt a kollégium tetejére – mondta az egyik önkéntes, miközben a menetfelszerelés legnehezebb darabját, a levegőpalackot vette le a hátáról. A tiszavasvári önkormányzati önkéntes tűzoltóság embere először vett részt a csapatversenyben. Kimelegedve mondta: „Ebben a nagy melegben most jól jönne egy kis hideg…”. Visszaemlékezett nem túl régi bevetésére Szabó József, aki egy hónapja a hóhelyzetnél mentette a gépjárműveket egy egész éjszakán át a 36-os főúton.

01-banki-tuzoltok_0458-e1523618827508
Fotók: Dodó Ferenc

– Rossz látási viszonyok között dolgoztunk, a fizikai erőnkre is szükségünk volt a beragadt autók mentéséhez; mi magunk edzünk, nincs alaki kiképzésünk – mondta el.

Eközben a hátán a palackot paskolták meg az éppen rajthoz álló versenyzőnek, biztatva, mint a sportversenyeken az egyéniben indulókat, akik az előző évi csúcsukat is meg akarták dönteni. Azok, akik gyakoroltak, jobban teljesítettek. Taktikázni nem nagyon lehetett, hacsak nem hármasával vagy szaporábban haladva, négyesével szedték a lépcsőfokokat, s a palackból szívott levegővel sem mindegy, hogyan gazdálkodtak.

Fizikai erőnkre szükség van, rendszeresen sportolunk. Mi, önkéntesek alaki kiképzést nem kapunk.” Szabó József

Kötelező a sport

– A verseny előtt minden egyes tűzoltóság felmérte az állományt. A hivatásos tűzoltóknál napi egy óra sport kötelező, lehetőséget biztosítunk edzésre a parancsnoki időben is.

Leskovics Zoltán tűzoltó alezredes, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság tűzoltósági főfelügyelője szerint kiemelt jelentőségű, hogy milyen kondícióval rendelkezik egy tűzoltó. – Pillanatok alatt kell reagálni helyzetekre, erőt kifejteniük a beavatkozások során, ezért nem mindegy, hogy egy adott pillanatban mennyi idő alatt és mekkora erővel lépünk közbe – mondta. – Az újonnan bekerülők az egyéni felkészülés hívei, míg a mi időnkben inkább a tűzoltó focicsapatban mozogtunk, együtt röplabdáztunk, az új generáció az extrém sportoktól sem riad vissza. Ez lerí róluk, ha rájuk nézünk. Ez az esemény több, mint egy szakmai verseny – mondta az alezredes. – Egy nyíregyházi tűzoltó 600-800 vonulásban vesz részt évente, ezen túl vannak más feladatok káreseteknél. A jó fizikum alapkövetelmény, a pszichés fittség elengedhetetlen. A tűzoltó szakmának van presztízse, és nem panaszkodnak az utánpótlásra sem – tette hozzá.

Kockára teszik az életüket

Ignácz Csaba stadionos kör­edzéseit sokan emlegették a versenyen, s bár erre a megmérettetésre külön nem készült, Baka Csabával ők voltak a nyíregyházi hivatásos csapat „acélemberei”.

– Emeleteken keletkezett tűzeseteknél másodperceink vannak, hogy felérjünk. Mivel csapatban tudunk beavatkozni, bevárjuk egymást. Minden perc számít, túlságosan nem maradhat le senki a teamtől. Amikor a kilencediken csapnak fel a lángok, nem tétovázhatunk, a tűzoltási és a mentési csoport ilyenkor összedolgozik, természetesen a füstből mentés az első, a mérgezés miatt.

– Miután minden ember biztonságban van, kezdjük a vízsugárral oltást – mesélt a beavatkozási protokollról a hét éve az állománynál dolgozó tűzoltó.

KO


Fotó: Dodó Ferenc
Nyíregyháza - Pénteken tizenhatodik alkalommal adott otthont a Nyíregyházi SZC Bánki Donát Műszaki Szakközépiskola kollégiuma a megyei lépcsőfutó versenynek. A nyíregyházi hivatásos tűzoltók visszahódították a vándorkupát. 2003. óta immár tizenhatodik alkalommal rendezte meg a Szabolcs-Szatmár-Be...








hirdetés