Egyértelmű az ibrányi irány

A bajnokság mellett a kupamentelésre is büszkék lehetnek az ibrányiak, a Jászberény is fejet hajtott előttük
A bajnokság mellett a kupamentelésre is büszkék lehetnek az ibrányiak, a Jászberény is fejet hajtott előttük - © Fotó: Pusztai Sándor
Ibrány – Madalina György sorrendben harmadik csapatával harcolhatja ki a feljutást.


Mindig van visszaút. Főleg, ha tesznek érdekében. Márpedig az előző bajnoki évad végén mélyütéssel felérő kiesés után az ibrányiak arra szövetkeztek, hogy mielőbb visszatornázzák magukat a megye egybe. Ennek érdekében csábították a kispadra – az utóbbi idők egyik legeredményesebb szakvezetőjét – Madalina Györgyöt, majd verbuváltak futballistákat a szinte teljesen átalakított csapathoz. A művelet sikere megkérdőjelezhetetlen: a másodosztály Pannónia Zrt. csoportba sorolt együttes egy kivétellel valamennyi fellépését megnyerte ősszel, hat pontos előnyt hízlalt a második helyen tanyázó Apaggyal szemben, amellyel döntetlent játszott – idegenben.

Arról is illik megemlékezni, hogy a Madalina-legénység a Magyar Kupa országos főtábláján az NB III-es Jászberény elkalapálásával nagyot domborított, majd az NB II-es Budafok ellen búcsúzott a sorozattól.

– Az elmúlt öt évben az Ibrány a harmadik olyan csapatom, amelynél a kiesést követően azt a feladatot kaptam, hogy azonnal juttassam vissza – mélyedt a részletekbe Madalina György, a Mándok edzője. –Szakolyban, majd Rakamazon sikerült, legjobb úton haladunk, hogy ezúttal is így legyen. Ha valaki egy járatos kicsit a futball világában, tudja, ez egyetlen osztályban sem egyszerű mutatvány. Annál is inkább, mivel hasonló esetben egy klub atomjaira hullik. Ahhoz, hogy ezek a tervek megvalósuljanak, olyan vezetőkre van szükség, akik vállalják ennek minden búját-baját és ami ezzel jár. Szerencsére Ibrányban ilyen vezetőkkel találkoztam. Első feladatunk az volt, hogy találjunk tizenöt-tizenhat megfelelő képességű labdarúgót: valószínűleg az egyesület múltja miatt ez rövid idő alatt megtörtént. Olyan játékosok kerültek a csapathoz, akik nem csak focizni tudnak, emberileg is megfeleltek céljaink eléréshez.

A jelek szerint jól választottak az ibrányi illetékesek, az eddigi szereplés fényesen alátámasztja döntéseiket.

– Már a felkészülési mérkőzéseken lehetett látni, hogy a csapat nem csupán eredményesen, szórakoztatóan is játszik – fejtegette Madalina György. – Nem véletlenül járt három-négyszáz néző a meccseinkre. Nagy lökést adott, hogy a Magyar Kupában nívós csapatokon keresztül jutottunk a főtáblára, ahol a Jászberény kiverése után a Budafok jelentette a végállomást. A bajnokságban a Kemecsét, Újfehértót és a Nagykállót tartottuk ellenlábasunknak, leginkább a Kemcsére figyeltünk. Az egész szezonban magabiztos, nagy különbségű győzelmeket arattunk, kivéve a meglepetéscsapat, Apagy elleni találkozót. Nem a véletlen műve, hogy százhét gólt szereztünk. Utánpótlásunk rendben van, sőt, „üzemel” egy megye hármas felnőttcsapatunk is, adott a lehetőség arra, hogy a tehetséges fiatalok a nagyok között is bizonyíthatnak. Az egyesületnél komoly elképzelések születtek az előrelépés érdekében, szeretnénk a tárgyi feltételeket tovább javítani, korszerűsíteni. Mindent összevetve úgy gondolom, a pontelőnyünk elég lesz ahhoz, hogy a következő évadban a megyei első osztályban induljunk!

KM-KT



Sporthírek






hirdetés