Tíz fordulóval a vége előtt új bajnokság kezdődik az NB III-ban. Az elsőségre hajtó csapatok közül a Várda SE-nek és a Nyírbátornak nemcsak a pont (45)- és győzelmi száma (14), hanem a gólkülönbsége (50–14) is megegyezik, a kisvárdaiak a verseny eldöntésének negyedik kritériumában, az egymás elleni eredményben (1–0 idegenben) állnak jobban, de a „viszavágó” még hátravan.
Persze, az élmezőny többi tagját sem kell még leírni, hiszen a hétvégi forduló sok érdekességet tartogat. A tabella első kilenc helyezettje közül nyolc ugyanis egymásnak ad randevút: a Nyírbátor a Létavértest, a Várda SE a Nagyecsedet, a Kemecse a Cigándot, a Tiszakanyár pedig a Hajdúszoboszlót fogadja.
Ha az eleje egymás ellen játszik, akkor a végén is hasonlónak kell lennie a helyzetnek, és így is van: a bentmaradás szempontjából alighanem sorsdöntő jelentőséggel bír majd a Sárospatak–Tiszalök és a Kótaj–Tuzsér találkozó. Elvilleg az Ibrány–Baktalórántháza párosítás kakukktojásnak számít, hiszen egyik kategóriába sem sorolható be, de egyrészt a két csapat párharcának hagyománya, az edzők régi barátsága és persze a presztízs ezt a meccset is rangadóvá emeli.
A hatpontos találkozók lejátszása után két eset lehetséges: vagy kiegyenesedik a tabella, vagy méginkább összekuszálódnak a szálak.
21. forduló (kezdés: 15.30): szakvezetői várakozások
Szombat
Nyírbátor (1.)–Létavértes (4.)
Fogarasi Zoltán, nyírbátori edző: – A sorsolás szeszélye folytán rövid idő alatt a negyedik komoly riválissal kell megküzdenünk ezen a hétvégén. Mostani ellenfelünk céljai ismertek, egyértelműen a feljutásért játszik a létavértesi csapat, amely az eddigi tavaszi idegenbeli mérkőzéseiken még gólt sem kapott. Természetesen arra törekszünk majd, hogy ezt a sorozatot megtörjük, és a több hete tartó jó formánkat tartva, a mérkőzést remélhetőleg végig irányítva győzelemmel szakítsuk le magunkról a télen az enbé kettes DVSC-DEAC-ból megerősített, fiatalokból álló, de komoly játékerőt képviselő vetélytársunkat.
Kemecse (8.)–Cigánd (3.)
Ádámszki Róbert, kemecsei játékos-edző: – Remélem, sikerült kiheverni a tuzséri vereséget, és jó csapat ellen bizonyíthatjuk be, hogy nem felejtettünk el futballozni és tudunk még örömet szerezni szurkolóinknak.
Sárospatak (16.)–Tiszalök (14.)
Kovács János, tiszalöki megbízott edző: – A hétvégi mérkőzésünk Sárospatakon remélhetőleg nem arról fog szólni, hogy kirándultunk egyet. A múlt heti vereségünket, reméljük, mindenki elfeledte, így gond nélkül nézünk következő ellenfelünk szemébe. Nem hiszem, hogy egyszerű meccs elé nézünk, hiszen úgy tűnik, a Sárospatak is feltámadt poraiból. Mi rendberaktuk mentális gondjainkat, és gőzerővel készülünk egész héten, mivel szeretnénk örömittasan hazatérni szombaton.
Vasárnap
Ibrány (12.)–Baktalórántháza (7.)
Kovács János, ibrányi edző: – A tavaszi szezonban eddig elért eredményeink jó hangulatot teremtettek a csapatnál, ebből szeretnénk tőkét kovácsolni a vasárnapi rangadóra. A támadójátékunktól javulást várok, hiszen győzelmeket csak gólokkal lehet szerezni, márpedig nekünk égető szükségünk van a pontokra. Az ellenfél képességeivel tisztában vagyok, hiszen a játékosok nagy részével még dolgozhattam Baktán, így aztán két jó csapat remek mérkőzését várom vasárnap.
Tóth János, baktalórántházi edző: – Jani barátom masszív csapatot épített, amelynek otthonában egyik ellenfélnek sincs könnyű dolga. Mi is erre készülünk, no meg arra, hogy a múlt heti gyengébb teljesítményünk okozója, a rossz edzéslátogatottság megoldódott, és esélyünk lehet a javításra. Szabó Róbert öt sárga lap miatt nem léphet pályára.
Kótaj (15.)–Tuzsér (13.)
Falatovics László, kótaji edző: – Olyan váratlan helyzetbe kerültem, hogy körülbelül egyformám ismerem a saját csapatomat és a hétvégi ellenfelet – mindkettőt az újságból… A helyzetünkből adódóan viszont nincs más választásunk, hogy pozitívan álljunk a mérkőzéshez, és jó eredményt érjünk el.
Lakatos Tibor, tuzséri szakosztályvezető: – A szombati kitűnő játék után már „csak” az volt a feladatunk a héten, hogy megtaláljuk az okát: ha ezek a fiúk így tudnak focizni, mint a Kemecse ellen, akkor mi volt a probléma az előző fordulókban. A Kótaj elleni mérkőzésen ezzel a hozzáállással és egy kis szerencsével pontokat szeretnénk szerezni, mivel a kiesés elleni harcban egyik legfőbb riválisunkhoz látogatunk.
Várda SE (1.)–Nagyecsed (9.)
Révész Attila, kisvárdai edző: – Az Ecsed azon csapatok közé tartozik, amelyek próbálják játszani a futballt, és mivel jelenleg nincs rajtuk eredménykényszer, egész biztosan bátor játékkal rukkolnak majd elő. Nekünk hazai pályán, remélhetőleg jó időben, sok néző előtt, ahhoz, hogy tartsuk a versenyt a Bátorral, mindenki megelégedésére jó játékkal és győzelemmel kell kirukkolnunk. Ezért mindent meg is fogunk tenni.
Feczkó Tamás, nagyecsedi edző: – Minden bajnokságban vannak emlékezetes és értékes győzelmek – ilyen volt az őszi Várda elleni sikerünk. A mostani küzdelemsorozatban rajtunk kívül még egy csapat van, amelyik mind a hat pontot megszerezheti a jelenlegi listavezető ellen. A hétvégén erre fogunk törekedni, de több mint száz ecsedi meccsel a hátam mögött, először mondom azt, hogy nem lennék boldogtalan, ha csak egy ponttal távoznánk az enbé három leghangulatosabb pályájáról. Tisztában vagyok vele, hogy tízmeccses győzelmi sorozatban vannak a hazaiak, ami ebben az erős mezőnyben számomra egyszerre hihetetlen és fantasztikus. Ez is mutatja, hogy mennyire jó csapathoz látogatunk, de tudjuk jól, hogy a sorozatok azért vannak, hogy megszakadjanak…
Tiszakanyár (5.)–Hajdúszoboszló (6.)
Koskovits György, tiszakanyári edző: – Az őszi egyetlen vereségünket Hajdúszoboszlón szenvedtük el, amiért fűt bennünket a visszavágás vágya. Nem lesz könnyű dolgunk, hiszen a Szoboszló is nagyon szépen kezdte a tavaszt, de igyekszünk nagyon fegyelmezetten és szervezetten játszani, és ez esetben sikerülhet pontot vagy pontokat szerezni.
További mérkőzés
Szombat: Hajdúböszörmény–Debreceni EAC.