2012.02.12 17:53; Frissítve: 2012.02.12 17:53


Egymilliónál is többen nézték A Dal című műsort, az eurovíziós döntőt

Compact Disco Compact Disco
Budapest, 2012. február 12., vasárnap (MTI) – A hazai elektronikus pop egyik legjobbja, a Compact Disco képviseli Magyarországot és a közmédiát az 57. Eurovíziós Dalfesztiválon, miután megnyerte az MTVA és a Magyar Televízió által 2011 decemberében meghirdetett A Dal című hazai válogatót szombaton este – közölte az MTVA Kommunikációs Igazgatósága vasárnap.

A nézettségi adatok szerint az m1 élő adását 1 millió 15 ezren nézték végig, a Duna World élő közvetítésének köszönhetően számtalan országból érkeztek szavazatok a dalokra.

A közlemény ismerteti: az MR2-Petőfi Rádió hallgatói körében is népszerű zenekar kifejezetten erre az alkalomra írt, Sound of our Hearts című számával nyerte meg a hazai válogatósorozatot. A döntőbe nyolc dal jutott, majd a Caramel, a Compact Disco, Fábián Juli&Zoohacker, Gyurcsík Tibi, Heincz Gábor Biga, a Király testvérek, Tóth Gabi és Veres Mónika által bemutatott produkciók közül a nézők szavazatai alapján legnépszerűbbnek bizonyult négy dalból a zsűri nevezte meg győztesként a Compact Disco szerzeményét.

A közlemény emlékeztet arra, hogy a közmédia utoljára tizenöt évvel ezelőtt vállalkozott hasonló nagyságrendű élő show-műsorra, és a Dal című háromrészes műsorsorozat az elmúlt év integrációs folyamatának egyik kiemelkedő eredményeképpen jött létre. Hozzáteszik: az m1 a két elődöntővel és a szombati döntővel is jelentős nézettségi sikereket könyvel el.

A közlemény idézi Böröcz Istvánt, az MTVA vezérigazgatóját, aki ismertette, hogy a döntő átlagos nézettsége 1 millió 15 ezer fő volt, és a tévénézők 20,8 százaléka, azaz minden ötödik az m1-et választotta szombaton, a Dal közvetítése alatt.

“Az AGB Nielsen adatait vizsgálva megtudhattuk, hogy az m1 a hazai döntő idősávjában a teljes népességben és a felnőttek körében is a legmagasabb nézettséget könyvelheti el a közszolgálati csatorna. Nagy öröm számunkra, hogy a kétórás műsorfolyam idején az m1-re közel 2,5 millióan kapcsoltak oda legalább 1 percre. Az adatokat kiértékelve kiderült az is, hogy a műsor a 18-49 évesek körében is nagyon jó eredményt ért el: a közönségarány a fiatalabb célcsoportban is 17,1 százalék lett” – hangsúlyozta Böröcz István. 

A győztes csapat pályáját ismertetve a közlemény azt írja, hogy a Compact Disco klasszikus és modern tartalmakat és formákat, funkot, soult, jól ismert diszkóhagyományokat és a modern elektronikus tánczenét elegyítő friss, angolul éneklő hazai formáció. A 2008 augusztusában alakult együttes első lemeze Stereoid címmel jelent meg 2009 decemberében. 2011-ben került piacra a II című albumuk, amelyről a Feel The Rain című dal berobbant a rádiós játszási listák élére. 2011-ben a Fonogram gálán elnyerték az év elektronikus zenei produkciójának járó díjat.

- MTI -


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Bulvár
Szexin izzadt a playmate
Sara Jean Underwood amerikai playmate-ről egy férfimagazinban jelentek meg szexi képek. tovább »
Brad Pitt sem hozott napsütést Croisette-re
Cannes, 2012. május 22., kedd (MTI) - A négy napja szakadó eső Brad Pitt érkezésére sem állt el a 65. cannes-i [...] tovább »
Lenyűgöző légifelvételeken A Hobbit forgatási helyszíne
A gigászi költségvetésű A hobbit: Váratlan utazás című film fordítási helyszínét a festői Középföldét [...] tovább »
Megszületett Várkonyi András első unokája
„Késő este érkezett a telefon, hogy megindult a szülés, és azonnal indultuk a kórházba" – mesélte a [...] tovább »
Eurovíziós Dalfesztivál – Ironikus dal Európáról
Gulyás István, az MTI tudósítója jelenti: Baku, 2012. május 22., kedd (MTI) - Alternatív zene és ironikus [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés