2012.01.4 10:16; Frissítve: 2012.01.4 10:16


Egyszer volt, de igaz volt a teremiek története

Terem Terem
írta Koncz Tibor - Bár nem egyszer megzenésítettük már, még egyszer ismételjük át a leckét: a teremi futballegylet bajnokságot nyert a megyei harmadosztályban, miközben a Magyar Kupában az országos főtábláig küzdötte fel magát.

Az őszi idényben sem lankadt: újoncként második pozícióban jegyzik a megye kettő Díjözön-csoportjában, és hogy ne merüljön a feledés homályába, döntőt játszott a Joma Kupa teremlabdarúgó tornán. Szép lista, nem csoda, hogy felkeltette az MLSZ helyi Igazgatóságának figyelmét, amely az elmúlt év legjobb felnőttcsapata címet adományozta a szatmáriaknak.

– Természetesen megtisztelő számunkra a nekünk ítélt cím, úgy érzem, tettünk érte a pályán – jelezte Képíró Dániel, a terem egyesület elnöke. – Gyakorlatilag, ahol elindultunk ott jól muzsikáltunk, had egészítsem még ki annyival, hogy a nyáron megnyertük a Bajnokok Tornáját és a szövetség által kiírt megyei Magyar Kupát, tehát tényleg jó évünk volt. Azon dolgozunk, hogy tartsuk a szintet, noha hasonló eredményeket aligha tudunk elérni 2012-ben, ehhez mi kiscsapat vagyunk. Meg kell mondjam, mindannyiunk számára fárasztó volt ez a menetelés, ugyanakkor jó lesz majd visszagondolni a történtekre, arra, hogy egy valamivel több, mint  600 lelkes települést képviselő társaság egyszer ilyen teljesítményre volt képes. Végül szeretném kifejezni hálámat a támogatóknak, külön Antal Csaba barátomnak, akinek nagyon sokat köszönhet a csapat!

- Koncz Tibor -


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK szon-sportoldal
A főpolgármester köszöntötte a KEK-győztes FTC-t
Budapest, 2012. május 22., kedd (MTI) - Budapest Ezüstemlékéremmel jutalmazta a KEK-ben tavaly és idén is [...] tovább »
Brüsszeli tenisztorna – Marosiék bravúrral negyeddöntősök
Brüsszel, 2012. május 22., kedd (MTI) - Marosi Katalin - oldalán Darija Jurakkal - bejutott a legjobb nyolc közé a [...] tovább »
Megműtötték az FTC válogatott beállósát
Budapest, 2012. május 22., kedd (MTI) - Megműtötték Szamoránsky Piroskát, a KEK-győztes, bajnoki ezüstérmes [...] tovább »
London 2012 – A nemzetközi szövetség hibázott, Karénak nincs kvótája
Budapest, 2012. május 22., kedd (MTI) - A Nemzetközi Vitorlás Szövetség (ISAF) kedden módosította korábbi [...] tovább »
Debreceni úszó Eb – Cseh, Verrasztó, Kozma, Dara elődöntős, Gyurta és Kis döntős
Debrecen, 2012. május 22., kedd (MTI) - Alapvetően a várakozásnak megfelelően teljesítettek a debreceni úszó [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés