Együtt élnek, együtt játszanak

Horváth László Attila, az est háziasszonya, Orémusz Maja, Horváth Réka és Papp Árnika Anna, aki táncával elkápráztatta a művészeket
Horváth László Attila, az est háziasszonya, Orémusz Maja, Horváth Réka és Papp Árnika Anna, aki táncával elkápráztatta a művészeket - © Fotó: Janics Attila
Nyíregyháza – A népszerű színész házaspár mesélt a terefere hallgatóságának.

Egy este Tetemre hívással, rajongói levelekkel, példaképekkel – és két végtelenül szerény színésszel, Horváth László Attilával és Horváth Rékával. A Móricz Zsigmond Színház művész házaspárja volt a Városmajori Művelődési Ház Ketten az úton című tereferéjének vendége szerdán, az est végére pedig kiderült, hogyan lett Réciből Rece, hogyan (nem)kerülnek az otthonuk polcaira a szakmai díjak, és hogy a Horváth családban a feleség nyomja jobban a gázt, a férje pedig néha szól: ideje a fékre lépni.

A tánc maga a szabadság

– Réka hajlamos túlaggódni a dolgokat, mert szeretne segíteni ismerősnek, ismeretlennek: mindenkinek, akivel igazságtalanság történik, ezért néha rá kell szólnom, hogy tegye le a magára vett problémákat – meséli Lackó (színházi berkekben így szólítják a népszerű színészt). Réka bőszen bólogat és elmondja, a férje igazi úriember, aki a hétköznapokon is udvarol neki, és minden reggel megdicséri: „azt mondja, szép vagyok”. Szerinte nem lehet azon csodálkozni, hogy Lackó rengeteg levelet kap – megérti a nézőket, hiszen ő is rajong a férjéért. Rékának, akit a családjában Récinek, a színházban pedig Recének hívnak, fiatalkorában két szerelme volt: a versek és a tánc. – Tizenhét évesen életemben először (és szerintem utoljára) elindultam egy szavalóversenyen, ahol nem is értem, hogy miért, de a Tetemre hívást választottam és ahol nagy meglepetésemre győztem. De ennél fontosabb szerepe volt az életemben a táncnak, ami számomra a szabadságot jelenti.

Sokáig szociális területen képzelte el az életét, de azután stúdiózni kezdett, és ez mindent megváltoztatott. – Olyan színésznagyságokkal találkoztam, akik művészileg és emberként is nagy hatással voltak rám, ilyen volt Csoma Judit és Varjú Olga, de Bárány Frici bácsitól is sokat tanultam – mesélte Réka, aki furcsa módon a mindennapokban nem érzi magát színésznőnek. – Van egy elképzelésem arról, milyenek az igazi színésznők, és nem sorolom közéjük magam, éppen ezért azt sem szeretem, ha művésznőnek szólítanak. Tudom, ez nem túl szerencsés hozzáállás, és néha vissza is húz, de a személyiségemből fakad, amin aligha tudok változtatni.

Kegyelmi állapot

Horváth László Attila 17 éves koráig nem tudta eldönteni, hogy pap legyen vagy színész, de akkor feltette magának a kérdést: van-e benne elég elhivatottság ahhoz, hogy az egyháznak szentelje magát? A válasz nemleges volt, ez pedig eldöntötte a sorsát. A beszélgetésen kiderült, hogy volt egy nagy szerelme Réka előtt: igaz, sok esély nem volt arra, hogy az érzései viszonzásra találnak, Maria Callas volt ugyanis a nagy ő. Nyíregyházi lakása tele volt Callas-lemezekkel és újságkivágásokkal, de mint elmondta, a világhírű opera-énekesnőt nemcsak a hangja miatt csodálta, hanem azért is, mert szerinte nagy drámai színésznő volt.

A terefere hallgatósága megtudta: azokat az előadásokat szereti a legjobban, amikor olyan figurát alakíthat, amilyen ő maga. – Előfordul, hogy olyan karakter bőrébe kell bújnom, amilyen én soha nem tudnék lenni, de ez csak a próbafolyamat alatt nehéz, hiszen mire elérkezik a bemutató, megkedvelem a szerep szerinti énemet. Ezekkel ellentétben viszont Peer Ggynt vagy a Túl zajos magány Hantája én vagyok, és ha ehhez jön egy remek rendező, egy szuper csapat, és az előadást belengi valami égi dolog, az egy kegyelmi állapot. Ha tízévente van egy ilyen, már megérte – mondja a színész, aki bár örül az elismeréseknek, nem teszi ki őket a polcra – ezt a felesége teszi meg helyette.

Pulzusmérés a színpadon

– Korábban sokat csibészkedtünk a színpadon: úgy próbáltuk megviccelni egymást a kollégákkal, hogy a nézők semmit se vegyenek észre. Az egyik előadáson ájultan esett össze a hősnő, mire én a takarásból megfogtam a pulzusát, mintha azt vizsgálnám: él-e még. Arccal a közönség felé nézett, de szegény nem bírta ki nevetés nélkül, és bár a szerepe szerint éppen ájult volt, nem tudott mit tenni: megfordult – mesélte Lackó, hozzátéve: harminc évébe telt, hogy ne nevesse el magát egy-egy színpadi viccen, aminek egyébként Tóth Károly a nagymestere.

KM-SZA








hirdetés