Együtt-sajtótájékoztató: Tisztességes programra van szükség

Nyíregyháza – Hisszük, hogy jövőre meg lehet törni Orbán Viktor elnyomó hatalmát – kezdte csütörtöki sajtótájékoztatóját Nyíregyháza főterén Szigetvári Viktor.

Hozzáfűzte: ehhez tisztességes programra van szükség, amit párja már el is elfogadott. Az Együtt választmányának elnöke szerint a rezsim legyőzéséhez jó választási együttműködésre is szükség van. – Mind 106 válaszókerületben van jelöltünk, akit készek vagyunk visszaléptetni egy jobb jelölt javára. Szabolcs-Szatmár-Bereg 1-es számú választókerületében Lövei Csabát indítjuk, akit a Párbeszéd Magyarországért is támogat – mondta. – Magyarország legnagyobb problémái között előkelő helyen áll az egészségügy – vette át a szót Lövei Csaba. – Szerdán a miniszterelnök egy nyíregyházi logisztikai központ átadásán tett hitet a magánegészségügy mellett, akárcsak a megye és város vezetői nemrég egy magánklinika átadásán. Ezzel bizony az út szélén hagyják az embereket – vélekedett az önkormányzati képviselő, s leszögezte: pártja az elsők között fog az egészségügy rendbetételével, a dolgozók elvándorlásának megállításával foglalkozni.








hirdetés