2012.02.18 16:25; Frissítve: 2012.02.18 16:36


El akarják rontani a dabasiak vasárnapját

Kézilabda - Az egriek elleni védekezésre már lehet építenie az NYKSK Nyír-Komplettnek.


A tavaszt győzelemmel kezdő csapatok feszülnek majd egymásnak vasárnap (18) Dabason, a férfi kézilabda NB I. B Keleti-csoportjának soros fordulóján. A tabella harmadik helyén álló házigazda az előző körben Hajdúböszörményben nyert 27–24-re, míg a vendég NYKSK Nyír-Komplett hazai pályán vitézkedett és nyerte 27–18-ra az Eger ellen. A két együttes őszi, nyíregyházi meccset 26–25-re nyerték Tarnavögyiék, akikre izzasztó összecsapás vár majd vasárnap.
Himmer a kulcsfigura
– Sikerült információkat beszerezni a dabasiak böszörményi vendégjátékáról, illetve videót is elemzünk, igyekszünk felkészülni a mérkőzésre, mert a hírek szerint a Dabas nagyon szeretne visszavágni a nyíregyházi vereségért – kezdte lapunk tájékoztatását Bartha Dénes, a nyíregyháziak mestere. – Az ellenfél motorja Himmer, aki a gólok mellett az előkészítésben is jeleskedik, őt kell majd hatástalanítanunk, illetve megakadályozni az életveszélyes kontráikat. Támadásainknál türelmesen kell majd játszanunk ahhoz, hogy minél eredményesebbek legyünk. A mérkőzésnek a dabasiak az esélyesebbjei, de mindent megteszünk majd azért, hogy elrontsuk a vasárnapjukat.
A nyíregyháziaknál Erdős Zoltán és Braun Brúnó baj?lódik sérüléssel, remélhetőleg vasárnapra ők is hadbafoghatóak lesznek. KM-ML


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK szon-sportoldal
A főpolgármester köszöntötte a KEK-győztes FTC-t
Budapest, 2012. május 22., kedd (MTI) - Budapest Ezüstemlékéremmel jutalmazta a KEK-ben tavaly és idén is [...] tovább »
Brüsszeli tenisztorna – Marosiék bravúrral negyeddöntősök
Brüsszel, 2012. május 22., kedd (MTI) - Marosi Katalin - oldalán Darija Jurakkal - bejutott a legjobb nyolc közé a [...] tovább »
Megműtötték az FTC válogatott beállósát
Budapest, 2012. május 22., kedd (MTI) - Megműtötték Szamoránsky Piroskát, a KEK-győztes, bajnoki ezüstérmes [...] tovább »
London 2012 – A nemzetközi szövetség hibázott, Karénak nincs kvótája
Budapest, 2012. május 22., kedd (MTI) - A Nemzetközi Vitorlás Szövetség (ISAF) kedden módosította korábbi [...] tovább »
Debreceni úszó Eb – Cseh, Verrasztó, Kozma, Dara elődöntős, Gyurta és Kis döntős
Debrecen, 2012. május 22., kedd (MTI) - Alapvetően a várakozásnak megfelelően teljesítettek a debreceni úszó [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés