EL-selejtező – Az Újpest telt ház előtt fogadja a Sevillát

Budapest – Az Újpest FC telt ház előtt játszhat csütörtökön a spanyol Sevilla ellen a labdarúgó Európa Liga-selejtező második fordulójának visszavágóján.

A lila-fehér klub honlapjának keddi beszámolója szerint két nappal a találkozó előtt elővételben elkelt a több mint 9700 belépő.

A múlt heti első, sevillai összecsapáson 4-0-ra kikapott a Magyar Kupa-győztes Újpest, az érdeklődés azonban ezzel együtt érthető, mivel az andalúziai rivális európai szinten is kiemelkedő együttes. Ezt az is bizonyítja, hogy 2014 és 2016 között sorozatban háromszor nyerte meg az Európa Ligát, 2006-ban és 2007-ben pedig elődjét, az UEFA Kupát.

A találkozó csütörtökön 21 órakor kezdődik a Szusza Ferenc Stadionban.

– MTI –








hirdetés