Elbűvölte a tanulókat a Bűvösvölgy

Nem könnyű lazán és természetesen rádióműsort csinálni
Nem könnyű lazán és természetesen rádióműsort csinálni
Nyíregyháza – Testközelből, gyakorlatban ismerkedhettek meg a kölcseysek a médiatartalmak előállításával.

A Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium pedagógiai programjában fontos helyet foglal el a médiahét, melynek keretében a diákok megtanulhatják, hogyan válhatnak a média nyújtotta lehetőségek „tudatos fogyasztóivá”. Idén a 9. c osztály humán és informatika tagozata kapott lehetőséget, hogy ellátogathasson a debreceni Bűvösvölgybe.

Számomra a leghasznosabbnak az internet veszélyeiről szóló interaktív foglalkozás tűnt.” Kirchmayer Dávid

Megérkezés a 21. századba

A debreceni és a budapesti Bűvösvölgy médiaértés-oktató központokat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság hozta létre azzal a céllal, hogy támogassa a gyerekeket a média tudatos és biztonságos használatában.

A házakban a tanulók a média hatásait vizsgálhatják, és interaktív módon bepillanthatnak a film- és reklámkészítés kulisszatitkaiba, illetve megismerkedhetnek a rádiózás rejtelmeivel.

– Az osztályunk nagyon örült a különleges lehetőségnek, és boldogan vettünk részt ebben az egynapos kalandban – számolt be az átélt élményekről Kirchmayer Dávid 9. c osztályos tanuló. – Egy esős decemberi napon indultunk el Debrecenbe, a lehangoló idő nem sok jót ígért, de mindnyájan elcsodálkoztunk, amikor beléphettünk a Bűvösvölgy épületébe, hiszen valóban a 21. századba érkeztünk.

– A kiválóan felkészült mentorok azonnal csapatokba osztottak bennünket, és kezdetét vette a nagy kaland, az ismerkedés a médiával. Elsőként egy rádióstúdió műsorvezetői lehettünk, egy reggeli beszélgetős műsort kellett összeállítanunk, amihez mi készítettük el a műsortükröt is. Ebben minden kreativitásunkat megmutathattuk. Rájöhettünk, hogy nem is olyan könnyű lazán és természetesen szólni sok-sok emberhez az éteren keresztül.

Dávid beszámolt arról is, hogy a következő állomásként egy reklámstúdióba vezették őket, ahol úgy ismerkedhettek meg a reklámok világával, hogy használhatták a legmodernebb technikai eszközöket.

Csak felelősségteljesen

Azt a feladatot kapták, hogy egy vadonatúj férfiparfümöt dobjanak piacra, és készítsék el a hozzá kapcsolódó reklám­anyagot.

A feladat valójában csak első látásra tűnt könnyűnek, hiszen a munkafolyamat során is nyilvánvalóvá vált, hogy egy-egy reklámkampányon akár 7-8 hétig is dolgozhat egy 15-20 főből álló kreatív csapat.

– Számomra a leghasznosabbnak az internet veszélyeiről szóló interaktív foglalkozás tűnt. A közösségi oldalak felelős használatáról hallhattunk érdekes dolgokat, és közben a tabletjeink segítségével magunk is alakíthattuk a történetet, végezetül közösen megvitatva a végkifejletet. A foglalkozások fénypontja a filmforgatás volt. A néhány perces „ütős” történetnek mi készítettük el a forgatókönyvét, mi magunk voltunk a színészek és az operatőrök is. Az osztálytársaim nevében is elmondhatom, hogy minden diáknak át kellene élnie ezeket az élményeket, hiszen ezután bizonyosan másképpen fogunk nézni a médiára. Tudni fogjuk, hol és mikor próbálnak manipulálni bennünket, illetve a foglalkozásokat végigcsinálva bizonyosan tudatos fogyasztóivá válhatunk a hírfolyamoknak – zárta mondandóját a kölcseys diák.

– KM –








hirdetés