Elengedhetetlen a boldog gyermekkor

Akt.:
Elengedhetetlen a boldog gyermekkor
© Illusztráció: AFP
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza – A közös élménynek egyaránt rövid és hosszú távú hatása is van.

Felnőttként talán már el is felejtettük, hogy mit is jelent egy gyermeki szívnek május utolsó vasárnapja. Azt gondolhatjuk, hogy ugyanolyan, mint az összes többi hétvége, pedig ez egyáltalán nincs így. A gyerkőcök úgy várják a vasárnapot, mint a karácsonyt, napokig azon elmélkednek, hogy a szüleik vajon idén mivel is fogják őket meglepni. Horváth Erika klinikai és mentálhigiéniai gyermek- és ifjúsági szakpszichológus úgy véli, hogy szórakozást, felhőtlen vidámságot, örömöt jelent a gyermeknap minden kis lurkó számára. Hiszen róluk szól, tele eseményekkel, élményekkel, ajándékokkal, ahol a szülők minőségi időt tölthetnek gyermekeikkel. – Azt gondolom, hogy a gyermekeket mindig is érdekelni fogja ez a nap, hiszen ekkor minden együtt van, amire vágynak, vagy aminek örülnek. Leginkább annak, hogy ezt a napot a szüleik velük töltik, a közös élményeknek, amiket a színes, változatos programok is segítenek. Egy jó gyermeknap olyan, mintha kicsit a mesében lennének. Velük van a számukra legfontosabb személy, a szülő/nagyszülő, és tényleg minden róluk szól: a programok, a játékok, az ételek, amik között a sláger a vattacukor, főtt kukorica, pattogatott kukorica, fagylalt, és a sok-sok egyéb édesség – mondta a szakember.

Közös élmény

Bizonyára fejtörést okoz minden szülő számára, hogy mivel tegye még emlékezetesebbé csöppsége számára május utolsó vasárnapját. Természetesen minden édesanya és édesapa azon van, hogy gyermekük életének minden egyes pillanatát meséssé varázsolják. Játékboltokban keresgélünk a legszínesebb, legmenőbb tárgyak után, de végül rájövünk, hogy egy közösen eltöltött nap sokkal többet tud adni az egész család számára. – A közös élmény maradandó emlék, hosszú távon fog rá jólesően emlékezni egy gyermek, a tárgyak rövid időre jelenthetnek boldogságot, de általában azokat megunják, és elfelejtődnek. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy soha ne vegyünk tárgyi ajándékot, hanem figyeljünk az arányokra. A közös élménynek rövid és hosszú távú hatása is van. A figyelem egymásra irányul, vagy egymás tevékenységére, minőségi időt tölthetnek együtt, és elsősorban erősíti a szülő gyermek kapcsolatot. Ez nagyon fontos, hiszen az erős, biztos érzelmi támaszt nem tudjuk tárgyakkal kialakítani, ahhoz személyes kapcsolat szükséges – hangsúlyozta Horváth Erika.

Az arany középút

Nem mindig kell nagy volumenű dolgokban gondolkodni, soha nem lehet elfelejteni szülőként, hogy a gyermekek példaképe általában az édesanyjuk és az édesapjuk. Nem minden a csillogás, egy kedves szó, egy őszinte ölelés sokkal többet ér. – Az ajándékozás gyakorisága, mennyisége teljes mértékben a szülőktől, családi szokásoktól, vagy akár anyagi tényezőktől függ. Mint mindenben, ebben is az arany középutat találom helyesnek. Nem kell elfelejteni, de túlzásokba sem érdemes esni. Az ajándékozás mellett inkább fordítsunk elegendő időt arra, hogy gyermekeinkkel legyünk, figyeljünk rájuk, kapjanak kedves, pozitív szavakat és rendszeresen öleljük, pusziljuk meg őket. Ezek azok a szeretetnyelvek, amiket minden gyermek igényel és a kiegyensúlyozott, boldog gyermekkor elengedhetetlen tényezői. – fűzte hozzá a szakpszichológus.

– Nagy Emese –








hirdetés