Élénken élő lelki és fizikai sebek – az elhurcoltakra emlékeztek Nyíregyházán

Akt.:
Élénken élő lelki és fizikai sebek – az elhurcoltakra emlékeztek Nyíregyházán
© Fotó: Tarnavölgyi Gergely
Nyíregyháza - Már jó néhány esztendeje hagyomány, hogy halottak napján, azaz november 2-án a nyíregyházi önkormányzat megemlékezik azokról, akiket 73 éve hurcolt el a megyeszékhelyről a szovjet hadsereg.


Ahogy az a csütörtöki, az Északi Temetőben megtartott ünnepségen elhangzott: a három emberöltővel ezelőtti eseménysorozat még nem történelmi távlat, éppen ezért sokak (túlélők, az elhurcoltak rokonai, szerettei) emlékezetében élnek még élénken az átélt vagy az okozott fájdalmak, a fizikai és a lelki sebek.

Csak a fájdalom és az emlékezés maradt

– A szovjet hadsereg 1944. október 31-én elfoglalta a megyeszékhelyt, majd november 2-án, a hadifoglyaik pótlására, elkezdték „összegyűjteni” a nyíregyházi férfiakat, köztük sok vasutast és postást. Ők aznap reggel nyugodtan indultak munkába, ám közülük sokan sohasem értek haza – fogalmazott emlékező beszédében Jászai Menyhért, Nyíregyháza alpolgármestere, aki hozzátette: a megyeszékhelyről a szovjetek 1945. januárjáig több mint kétezer, míg megyénkből közel 13 ezer embert hurcoltak el Málenkij-robotra. – Hetvenhárom esztendeje olyan dolgok történtek Nyíregyházán, amire nem volt felkészülve a város, akkor még senki sem sejtette, hogy 1944. november 2-a gyásznapként vonul majd be Nyíregyháza történetébe. A Málenkij-robotra elhurcolt emberek öt százaléka maradt csupán életben, így az itthon hagyott rokonok, családtagok, szerettek nagy részének csak a fájdalom, a gyász és az emlékezés maradt osztályrészül. A szovjet hadsereg tetteit nem szabad feledni, el kell mesélni a gyermekeinknek, unokáinknak azért, hogy még egyszer ne élhessünk át hasonló borzalmakat – fogalmazott Jászai Menyhért, a megyeszékhely alpolgármestere.








hirdetés