Életet ment az odafigyelés – kiemelt kockázatot jelent a mezőgazdasági munka

A munkagépek alapesetben hasznot hajtanak, de ha nem vigyázunk, balesetet is okozhatnak
A munkagépek alapesetben hasznot hajtanak, de ha nem vigyázunk, balesetet is okozhatnak - © Fotó: ÉKN-archív
Szabolcs-Szatmár-Bereg – A munkavédelemre jelentős figyelmet kell fordítani. A Nemzetgazdasági Minisztérium statisztikái szerint 2016-ban a mezőgazdaság területén több mint 700 munkabaleset történt, köztük 18 halálos kimenetelű.

Az építőiparban tavaly 16 végzetes kimenetelű munkabaleset volt. 2016-ban összesen 80 halálos munkabaleset történt Magyarországon, negyedük mezőgazdasági munkavégzéssel függ össze – tájékoztatta lapunkat Konrád Szilárd.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kommunikációs vezetője szerint kiemelt kockázatot jelent a mezőgazdasági munka, amit a különféle munkagépekkel végzünk, de rizikófaktort rejt magában az áramütésveszély vagy a fárasztó testhelyzetben, nagy emelésekből adódó problémák.

A betakarítás után a betárolt anyagok, termények, a must, de például a trágya erjedése, rothadásakor keletkező gázok is veszélyesek, ahogy a növényvédő szerek, olajok, állatgyógyászati készítmények használata, a különféle porok belégzése okozta asztma és tüdőbetegségek, valamint a bőrbetegségek és az állatról emberre terjedő fertőző betegségek is. Nem árt résen lenni a nagytestű állatok közelében végzett munka közben, ahogy maradandó károsodást okozhatnak a durvább rovarcsípések is.

Felhívják a figyelmet

A Nemzeti Agárgazdasági Kamara fontosnak tartja az ágazatban dolgozók biztonságát és a biztonságos munkahelyek, munkakörök kialakítását. Ezért is hívja fel mind a munkavállalók, mind a foglalkoztatók figyelmét arra, hogy a munkavédelmi intézkedéseknek komoly jelentőségük van. Minden eset nem kerülhető el, de a szabályok betartásával és odafigyeléssel, munkaszervezéssel, megfelelő előkészítéssel sokat lehet tenni azért, hogy csökkentsük ezeknek az eseteknek a kockázatát.

KM


Forgó-mozgó alkatrészek

A mezőgazdasági munkavégzések esetében a nagyobb odafigyelésre hívja fel a figyelmet Vas Ottó is. A nyíregyházi Zetor-Vas Kft. tulajdonosa emlékeztetett egy közelmúltbéli esetre, mikor is egy üzemelő bálázógép okozta a vesztét egy férfinak.

– Rendkívül fontos a gépek forgó-mozgó alkatrészeinek burkolatának megléte, az egyik ilyen alkatrész a kardántengely. Kettőzött figyelemmel kell a pótkocsis szerelvények összekapcsolását végezni, hiszen nemrégiben előfordult, hogy a munkagép úgy kezdett el tolatni, hogy a pótkocsi és a gép közt még az összekapcsolással foglalatoskodott valaki – hívta fel a figyelmet Vas Ottó, aki szerint nem lehet elégszer kihangsúlyozni: rendkívül fontos a kombájnoknál a védőburkolatok megléte, kiemelten a forgó-mozgó alkatrészeknél.


Forrás: tenyek.hu
Beregsurány, Márokpapi - Szörnyethalt egy traktor vezetője egy Beregsurányhoz közeli mezőn. A traktor furcsa hangot adott ki ezt akarta megnézni a sofőr, de a motort nem állította le amikor kiszállt. Még járt a motor amikor a hajtókarhoz nyúlt ami berántotta a férfit - derült ki a tenyek.hu ripor...
Forrás: Tények
Beszterec - Maga alá gyűrt egy bálázógép egy 40 éves férfit Beszterecen. Épp egy traktorral vontatta a berendezést, ami elakadt. Egy dombon megállt, hogy megszerelje, amikor a traktor megindult, és rágurult a férfira. Az áldozat édesanyját, a rendőrök keltették fel éjszaka. Az asszony tőlük tudta...








hirdetés