Frissítve:

Életet mentett a rendőr Nyíregyházán

Nyíregyháza – December 4-én vasárnap az esti órákban egy idős nő hívta a rendőrség segélyhívó számát és elmondta, hogy egy pest megyei településre szeretett volna eljutni, de rossz vonatra szállt, és most számára ismeretlen helyen tartózkodik.

Az idős asszony elmondta, hogy rosszul érzi magát, de semmilyen információt nem tudott megadni hollétéről. Annyit közölt, hogy más személyt nem lát maga körül, csak egy felüljárót, amelyen autók közlekednek, és jelenleg a síneken sétál.

A bejelentés közben a nő telefonja lemerült, így a helyzet kritikussá vált. Ekkor a rendőrség ügyeletes tisztjének irányításával, a MÁV és a mentőszolgálat bevonásával, nagy erőkkel kezdték keresni az idős asszonyt.

A keresés alatt a MÁV forgalomirányításától érkezett bejelentés, mely szerint a Nyíregyháza-Sóstóhegy vasúti megállóhely közelében egy arra közlekedő vonat vezetője egy nőt látott a síneken haladni. Ez alapján az ügyeletes tiszt azonnal a helyszínre irányított több járőrt, akik néhány perc elteltével meg is találták az asszonyt, akit még időben sikerült az ott nagy sebességgel elhaladó Inter City szerelvény elől lehozni a sínekről. Az asszony a gyors rendőri intézkedésnek köszönhetően sérülés nélkül úszta meg a „kalandot”, őt a mentőszolgálat munkatársai további orvosi ellátásra kórházba szállították.

A SZON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!

hiba beküldése



Dorina, a nap szépe

Dorina nyíregyházi diáklány. Kereskedelmi szakon tanul, s jövőjét is ezen a pályán képzeli el.
tovább »

További hírek a SZON Sziréna kategóriából
Zebrán sodort gyalogost egy autó
Nyíregyháza - A kijelölt gyalogátkelőhelyen történt közlekedési baleset Nyíregyháza közepén. tovább »
Az utcán bántalmazta a férfit – Rendőrségi hírek a megyéből
Szabolcs-Szatmár-Bereg – A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén 2014. [...] tovább »
Rendőrök versenyeztek Nyíregyházán
Nyíregyháza - Megyei rendőrversenyt rendeztek a NyírPlaza parkolójában pénteken. tovább »
Hetekig is eltarthat még a tűzvizsgálat
Nyíregyháza – Jelenleg is dolgoznak a kollégák, tart még a tűzvizsgálat a csütörtök hajnalban [...] tovább »
Rablás a kisvárdai állomáson
A rendőrség néhány órán belül elfogta a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 36 éves [...] tovább »
Még több kategóriábol »


Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása