Életét vesztette egy férfi a Hevesi Rendőrkapitányságon

Eger – Életét vesztette egy férfi a Hevesi Rendőrkapitányságon pénteken este, miután szabálysértés miatt előállították a rendőrök – írta honlapján a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság szombaton.

Közlésük szerint a 33 éves helyi férfi a kapitányság épületében rosszul lett, majd hirtelen eszméletét vesztette. A rendőrök azonnal elsősegélyben részesítették és értesítették a mentőszolgálatot, azonban már nem sikerült újraéleszteni.

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja a haláleset körülményeit.

A Heol.hu ugyanakkor arról számolt be, hogy az elhunyt egyik rokona szerint a lopás miatt előállított férfinak egy korábbi baleset miatt műtétre volt szüksége, a torkába egy csövet helyeztek el. Úgy véli, a testvérét az előállításkor és az elfogásakor megverték a rendőrök és az ütésekbe halt bele. Azt szeretné, ha szakértők vizsgálnák meg az esetet, a rendőrök ellen pedig feljelentést tesznek.

– MTI –








hirdetés