Élettel telt meg az ovi

Akt.:
Dr. Kovács Ferenc és dr. Adorján Gusztáv sem tudott ellenállni a népszerű építőkockáknak
Dr. Kovács Ferenc és dr. Adorján Gusztáv sem tudott ellenállni a népszerű építőkockáknak - © Fotó: Sipeki Péter
Nyíregyháza – A város legfiatalabb óvodája pár nap alatt a gyerekek kedvence lett.


A gyermekzsivajból becsukott szemmel is pontosan lehetne tudni, hogy egy óvodába járunk. Itt homokvár épül, ott néhányan a mászóka legmagasabb pontját ostromolják, Milán pedig a sebességhatárokat feszegeti. Míg motorjával újabb és újabb köröket tesz meg elmeséli, hogy nagyon szeret ide járni és szép az ovi. Mind a 4 és fél évének komolyságával kijelenti, hogy ő motorversenyző lesz. Amikor lepattan a járműről, megnézzük a csoportszobájukat, kiderül, hogy labda a jele, Lukács, Andris és Panna a barátai. Közben anyukája, Ambrusné Batta Ildikó arról beszél, örömmel hallották, hogy a Jósa András Oktatókórházban óvoda épül. – Az elsők között jelentkeztünk és nagyon örülök, hogy ebbe az új és modern oviba járhat Milán – magyarázza az édesanya, aki controlling asszisztens a kórházban.

Megnyugtató közelség

– Naponta Ibrányból járok be dolgozni, az hogy Milán itt óvodás, komoly könnyebbség, s megnyugtató tudni, hogy ilyen közel van a munkahelyemhez – mondja Ildikó és hozzáteszi: nagyon családias a légkör, a gyerekek is hamar megszerették az Orgonasíp nevet viselő ovit.

Pár perccel később a gyerekek már az udvari asztalt ülik körbe, a polgármesterrel, dr. Kovács Ferenccel, és a kórház főigazgatójával, dr. Adorján Gusztávval az ajándékba kapott Legókkal játszanak, közösen. A szeptember 3-ától működő, a város legfiatalabb intézményébe jelenleg 2 csoportba 54 gyerek jár, ám a napi érdeklődésből szinte biztosra vehető, a következő nevelési évet már teljes létszámmal, 3 csoportban 75-en kezdhetik meg.

Valóság lett az álomból

Az önkormányzat és a kórház példás együttműködésének eredménye az új óvoda, amit a város, valamint a gyógyító intézmény első embere is nagyon fontos beruházásnak nevezett. – Mindig kiemelt figyelmet fordítottunk a gyerekekre, éppen ezért fejlesztjük és újítjuk fel 2020-ig a város mind a 34 óvodáját, ahogy a kilenc bölcsőde is megszépül és korszerűsödik – mondta dr. Kovács Ferenc. – Régi álmom volt ez az óvoda, végtelenül jó érzés végignézni a gyerekeken – fogalmazott dr. Adorján Gusztáv, és megjegyezte: ha a szülő biztonságban, jó helyen tudja a gyermekét, akkor a munkájára is jobban tud összpontosítani.

KM








hirdetés