elfogás
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi osztályának munkatársai 2012. január 18-án, egy budapesti lakásban fogta el azt a 38 éves román állampolgárságú férfit, aki ellen a román hatóságok adtak ki európai elfogató parancsot, mely körözés a magyar SIS rendszerben 2010. november 12-től szerepel. A férfit a román hatóságok 2006-tól körözték, mert vagyon elleni bűncselekmények miatt kiszabott jogerős börtön büntetését nem kezdete meg.
A férfi elfogásakor budapesti rejtekhelyén két kiskorú gyermekével tartózkodott, és elmondta, hogy felesége német országban dolgozik, így a megyei főkapitányság munkatársai intézkedtek a két gyerek egy budapesti gyermekotthonban történő elhelyezésére. A román férfit átadási őrizetbe vették és átadták a VII. Kerületi Rendőrkapitányságnak, további sorsáról a Fővárosi Törvényszék dönt.
2012. január 19-én a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi osztályának és a Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Szolgálat Akció osztályának munkatársai közös akció keretében fogtak el kisvárdai rejtekhelyén a reggeli órákban egy 30 éves záhonyi férfit. A férfi ellen a Nyíregyháza Törvényszék Büntetés Végrehajtási Csoportja bocsátott elfogató parancsot, mivel az embercsempészet bűntette miatt jogerősen kiszabott 3 év 6 hónap börtönbüntetésének letöltését nem kezdte meg.
A férfit körözte még a Kisvárdai Városi bíróság is körözte, mert ellene egyedi azonosító jel meghamisítás miatt van folyamatban büntetőeljárás. Az ügy érdekessége, hogy a megyei nyomozóknak a körözések kibocsátását követően 48 órán belül sikerült a bujkáló férfi tartózkodási helyét megállapítani. A férfit, elfogását követően a rendőrök a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Büntetés- Végrehajtási intézetbe szállították.