Szeged

2013.02.20. 21:10

Kulturális bizottság: a Szegedi Nemzeti Színházban Gyüdi Sándor, a Szabadtérin Herczeg Tamás a befutó

Az önkormányzat kulturális bizottsága szerdán délután zárt ülés keretében tárgyalt a Szegedi Szabadtéri Játékok, valamint a Szegedi Nemzeti Színház igazgatói posztjának kiírására érkezett pályázatokról. A testület a szabadtéri élére két pályázót, Herczeg Tamást és Kelemen Csabát is javasolja, a színház vezetésére pedig Gyüdi Sándort találná a legalkalmasabbnak. Döntést a pénteki közgyűlés hoz.

Herczeg Tamás produkciós szemléletet hozna a Dóm térre

A fesztiváligazgatói posztra azért kellett pályázatot kiírni, mert tavaly decemberben a szegedi közgyűlés – a Fidesz-KDNP frakció tagjainak és a Jobbik képviselőjének szavazatával – menesztette a korábbi ügyvezetőt, Bátyai Edinát.

 

A pályázók közül a Szegedi Szabadtéri Játékokat Herczeg Tamás Harangozó Gyula Kossuth-díjas táncművésszel együtt irányítaná. Az ülés nyílt részében Herczeg Tamás arról tájékoztatta a bizottság tagjait, hogy elképzelései szerint a jövőben igazi népszínházzá kellene tenni a Dóm téri nyári játékokat, ami szerinte a sokszínűséget jelenti, így a népszerű musical és operett mellett megőrizhetné a játékok a nagy hagyományú operajátszást is. Sőt, világsztárok Szegedre csábításával akár a csillagfedeles színház húzóágazata is lehetne. Elképezései között szerepel az is, hogy a Szegeden bemutatott darabokat később „utaztatnák”, ezzel a produkciós szemlélettel a szűkülő költségvetési források mellett is stabilan gazdálkodhatna a szabadtéri.

Kelemen Csaba magyar, szellemi központot alakítana ki

A poszt várományosaként korábban már emlegetett Kelemen Csaba egri színművészt pedig Sasvári Sándor színész, énekes segítené. Kelemen Csaba – akit tavaly Bátyai Edina menesztésével párhuzamosan először pályázat nélkül szeretett volna kinevezni a jobboldali többség – most azt emelte ki beszámolójában, hogy a szabadtéri nézőinek 66 százaléka nem szegedi, így a döntés országos jelentőségű. Ő egy igazi magyar, szellemi központot hozna létre a Dóm téren, amely folytatná a játékok hagyományait. Beszámolójában azt is külön kiemelte, hogy minden területen számítana a Szegedi Nemzeti Színház teljes társulatára.

Rajtuk kívül pályázott még a vezetői posztra Orbán Zoltán szegedi születésű újságíró, aki – saját kérésére – zárt ülésen tájékoztatta a bizottság tagjait elképzeléseiről, ám végül nem kapott többséget.

 

A nyolctagú bizottságból heten Gyüdit támogatták 

A bizottság tárgyalt a Szegedi Nemzeti Színház vezetői posztjára kiírt pályázatról is. A testület – zárt ülést keretében – arról szavazott, hogy Gyüdi Sándort, a teátrum jelenlegi főigazgatóját javasolja a közgyűlésnek. A testület zárt ülésén a jelenlegi főigazgató pályázatát heten támogatták, egy személy pedig tartózkodott.

forrás: szeged.hu

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!