Elhaló harangszó

Elhaló harangszó
© Fotó: AFP
Aki akar, imádkozik, aki meg nem, annak is szíve joga. Hogy ki miben hisz, és miben keres kapaszkodót, abszolút személyes döntés, szabadság kérdése, ám a hit új (vagy épp régi?) értelmet nyer, amikor egy vallásban gyökerező ünnepre készülünk, és pár nappal vagyunk túl egy újabb, vallási fanatizmussal elkövetett merénylet után, mely Európát érte. Nyéki Zsolt írása.

A hit feltétlen tisztelőjeként sem vagyok gyakorló hívő, pedig nagymamám a tyukodi tornácos házában szépen megtanította nekem a „Miatyánkot”, egész kicsi koromban. Jó tanárnak bizonyult, ma is felmondom; s az is kétségtelen: amióta az eszemet tudom, mindig megérint valami, ha megyénk bármelyik templomába lépek. Van ott valami a falak között: magyar múlt, mába hajló történelem, együtt imádkozók megtartó ereje, a megmaradás zsolozsmákon ringó reménye. Hiszen ott ültek a padokban déd- s ükapáink, az ő szépapáik, örömben és bánatban, békében és dúlás­ban. Nem ismerhetjük hitük mélységét, de évszázadokon át őrizték a templomokat, melyek tornyaiban értünk szólt s szól a harang születésnél, végső búcsúnál, messze konduló hanggal a bajban, vagy csak déli emlékezésre intve, Nándorfehérvár pogányverő hőseit idézve. Hit nélkül is érzi az ember: itthon van, és tisztelnie, óvnia kell a múltat s jövendőt… Akkor is, ha Európa más országaiban megrogynak a falak, és például a hamburgi Kapernaum-templom tetején, a kereszt helyén ma már hatalmas arany betűkkel az áll: Allah – mert mecsetté építette át az Al-Nour Iszlám Centrum Egyesület. Vészjóslóan szimbolikus a történet: az egykori templom gyülekezet fenntartó és pénz nélkül maradt, mert a ma embere Európában avítt dolognak tartja a templomba járást, vagy csak egyszerűen a rohanó világban más, fontosabb dolgokat talált életében. Amitől persze még mindenki lehet jó, csak épp a volt templomot többezres, új, látszólag egyszerű közösség tölti meg, amely valahonnan kerített egymilliárd forintnyi eurót, hogy felújítsa az épületet. Az egykori templomot, amelynek – mint szól a hír – míg volt harangja, minden kondulásánál leomlott egy kő a tornyából…

Soha nem tudnék gúnyrajzokkal meggyalázni egyetlen hitet, gondolkodást sem, ahogy abban tragédiája után is tobzódik a hírhedt francia újság, de a vallási szabadság demokratikus vívmányát bennem már kikezdték az ismétlődő terrortámadások. Európát megtámadták, és Európa egyedül van. A hamburgi mecsetépítéshez egy gazdag arab állam, Kuvait egymaga 1,1 millió eurót adományozott. Az olaj földjén aranyban fürdő királyok és sejkek jelezték, segítenek kontinensünknek a létküzdelmet hozó migráns válság enyhítésében – szívesen építenek háromszáz mecsetet Németországban, vagy valahol, Európában… Ám egyetlen migránst sem akarnak látni, fogadni – nem hisznek abban, hogy bármilyen gondjukat megoldaná, vagy hasznukra lenne ez a nekilódult tömeg. Pedig akad, aki rendületlenül hirdeti a feltétel nélküli befogadás igéjét, de csak egyetlen kontinensre: Európára, amely lassan fals eszmék viharába fullad. A stockholmi merénylőt is ki akarták toloncolni Svédországból, de elég volt, hogy hamis lakáscímet adjon meg, s a hatóság máris tehetetlennek bizonyult. Ártatlan embereknek kellett meghalniuk, hogy elmondják, az iszlám szélsőségesekkel szimpatizált – s erről tudott a hatóság is. Hát ezért szeretem és becsülöm én, gyakorlatlan hívő, egyre jobban a harangszavas ünnepeinket.

Nyéki Zsolt








hirdetés