A Wroclawban megrendezett lengyel Extraliga viadalon a 33 esztendős brit motoros ütközött egyik riválisával, majd a palánknak csapódott. Richardson olyan súlyos belső sérüléseket szenvedett az ütközés során, hogy a kórházba szállítás után meghalt. A remek sportembert többek között felesége és három fiú gyermeke gyászolja.
– Nem mondhatom, hogy barátom volt, de a közelmúltban megrendezett miskolci Csapatkupa sorozaton sokat beszélgettünk, közel kerültünk egymáshoz, így még felfoghatatlanabb ez a tragédia. Annyira szürreális, hogy pár napja még a jövőjéről beszélt nekem – nyilatkozta a Naplónak Szatmári László, a Debrecen Speedway SE salakosa, aki a Csapatkupa sorozatban a Farkasok gárdáját erősíti.

– Láttam a bukást, s úgy érzem, nem lehet egyértelműen a kipufogórendszerre fogni a balesetet, de érzésem szerint ez az új technika is közrejátszott abban, hogy Lee elvesztette uralmát a motorja felett. Az új kipufogó által nagyon sokszor alattomossá válhat a motor, s szerintem most is így történt. A sportágunk vezetői olyanok, mint a politikusok: egyik kezükkel adnak, a másikkal elvesznek. Az illetékesek bevezették, majd k
ötelezővé tették a légpalánk használatát, ami valóban sokat jelent a biztonság szempontjából, viszont a kipufogórendszerrel többet kockáztatunk, mint valaha.
Szatmárit lesújtotta a haláleset, de meg sem fordul a fejében, hogy abbahagyja a versenyzést. – Rossz érzés, hogy egy fiatalember abba halt bele, amit én is csinálok. Valamennyi salakos ugyanennek a veszélynek van kitéve minden egyes futamban. A saját szívünkre hallgatva csináljuk ezt az egészet, hiszen ha nullszaldósra kihozunk egy-egy versenyt, akkor ott tartunk, hogy örülhetünk. Ilyenkor jobban elgondolkozunk, mint máskor: van értelme csinálni? Persze költői a kérdés, mert a következő hétvégén már újra ott ülünk a motoron, és várjuk, hogy felcsapódjon a startszalag – fogalmazott a magyar vaspapucsos. – Lelkileg persze megvisel a dolog, de nem fogok másként versenyezni a következő viadalon sem. Ugyanúgy, mint minden salakos, én is tudom, hogy mit vállalok, mit kockáztatok egy-egy versenyen. HBN-BN