Elhunyt Lux Elvira, akinek terápiája segítségével több mint 500 gyermek született

Budapest – Hosszú betegség után, életének 88. évében elhunyt Lux Elvira klinikai pszichológus, egyetemi adjunktus – erősítette meg az általa életre hívott Lux Baba Alapítvány az MTI-nek csütörtökön elküldött közleményében. A szakember által kidolgozott terápia segítségével több mint 500 gyermek született – olvasható az alapítvány honlapján.

Az ismert pszichológus szerdán délelőtt hunyt el budapesti otthonában – mondta el Soponyai-Nagy Krisztina, Lux Elvira tanítványa az MTI-nek.

Lux Elvira apácanevelést kapott, a középiskolát Egerben, az angolkisasszonyoknál végezte, majd a Semmelweis Egyetem jogelődjén, a BOTE-n tanult. 1964 és 1969 között elvégezte az ELTE BTK pszichológia szakát. 1969-től a SOTE I. számú Nőgyógyászati és Szülészeti Klinikán Magyarországon elsőként alkalmazták pszichológusként nőgyógyászati esetek megoldásában. 1970-től tartott szexuális felvilágosítással kapcsolatos előadásokat, valamint pszichoszomatikát és szexuálpszichológiát tanított. Vezetésével alakult meg és működött évtizedekig a Magyar Szexológiai Társaság.

Számos szexológiai, szexuálpszichológiai témájú tudományos és népszerű tudományos könyv szerzője, társszerzője. Első könyvét, a Szexuálpszichológiát 1981-ben adták ki, amelynek átdolgozott, népszerű kiadása azóta többször is megjelent. Főbb témái: nemi státusz-nemi szerep, partnerválasztás, a szexuális magatartás, frigiditás és impotencia, a férfi és női szerepek – olvasható a Lux Baba Alapítvány közleményében.

Lux Elvira munkásságának utolsó két évtizedében egyre inkább a termékenység és anyaság témájával foglalkozott. Párok százai fordultak hozzá problémájukkal. A visszajelzések alapján mára több mint 500 gyermek jött világra terápiájának köszönhetően. Három éve kialakult betegsége idején hozta létre tanítványaival a Lux Baba Alapítványt, hogy átadja szaktudását és minél több párnak lehessen gyermeke – olvasható az alapítvány közleményében.

– MTI –








hirdetés