Elindult a gyártás az Interspan Kft. új vásárosnaményi faipari üzemében

Vásárosnamény – Elindult a gyártás a 30 milliárd forintos beruházással felépített, a svájci Swiss Krono Grouphoz tartozó Interspan Faipari Kft. új üzemében Vásárosnaményban – közölte a kft. ügyvezetője szerdán az MTI-vel.

Seregi Barnabás elmondta, az egykori – 2011-ben bezárt – faforgácslapgyár területén az építőiparban és csomagolóiparban felhasználható, fából készült OSB-lapok gyártását kezdték el. A faipari üzembe telepített legmodernebb présgép segítségével a jövőben évente 300 ezer köbméter OSB-lapot gyárt le a társaság.

Az új üzem gyártósorán szakemberek jelenlétében szerdán készült el az első termék – tette hozzá az ügyvezető igazgató. Seregi Barnabás tájékoztatása szerint az üzemben 108 munkavállalót foglalkoztatnak.

A termelés beindításához a vásárosnaményi telephelyen rendelkezésre álló gyártó- és feldolgozóegységet használták fel. A korábbi tájékoztatás szerint a gyártáshoz évente félmillió köbméter frissen kitermelt faanyag szükséges, az ehhez szükséges alapanyagot a tervek szerint Magyarország mellett Romániából, Szlovákiából és Ukrajnából szerzik be.

Az Interspan honlapján olvasható információk szerint a luzerni székhelyű Swiss Krono-csoport több mint ötven éve gyárt faipari termékeket, a családi vállalkozás a laminált forgácslap, MDF-lap, OSB-lap, laminált padlóburkoló és dekorlemez-gyártás tekintetében Európa vezető gyártói közé tartozik. A konszern 11 telephellyel rendelkezik, amelyek Svájcban, Németországban, az Egyesült Államokban, Oroszországban, Ukrajnában, Lengyelországban és Franciaországban találhatók.
A vásárosnaményi üzem a Swiss Krono legújabb és legmodernebb OSB-gyára, az itt készült termékeket nagyrészt külföldön értékesíti majd a társaság.

– MTI –








hirdetés