Elismerés

Üresen áll Nagykálló belvárosában a volt OTP Bank és a Sportklub épülete. A tulajdonosok felajánlották az önkormányzatnak az épület megvásárlását.

A képviselők a napokban úgy döntöttek, hogy az önkormányzat 15 millió forintért megvásárolja az épületet. Arról még folynak az önkormányzatnál az egyeztetések,hogy milyen célra is fogják az épületet felhasználni.

Újszerű kezdeményezésként az idei pedagógusnapot Harangodon szerette volna megrendezni a nagykállói önkormányzat, azonban az időjárás közbeszólt. Így a múlt héten pénteken a Korányi Frigyes Gimnáziumban köszöntötte az önkormányzat a peagógusokat.

Ezen az ünnepségen adták át az önkormányzat Szilágyi-díját, amelyet az idén Félegyházi Józsefné, a Kőrösi Csoma Sándor tagintézmény pedagógusa vehetett át – tájékoztatta lapunkat Juhász Zoltán polgármester.

– M. Magyar László –








hirdetés