Elismerések a Csukrán-pályán

Elismerések a Csukrán-pályán
Elismerések a Csukrán-pályán
Újfehértó – Sokak számára ismerősen cseng az Újfehértón élő Csukrán Mihály neve, aki egykoron sportolóként, aztán pedig sportszervezőként tette le névjegyét.

Az aktív sportolást befejezve saját rokkant nyugdíjából egy sportpályát épített és üzemeltet a település hátrányos helyzetű gyermekeinek. A nevét immár az egész országban is ismerik, hiszen Zsigmond Dezső filmrendező A rákok királya címmel filmet forgatott az életéről.

A dokumentumfilm az idei Magyar Média Mecenatúra díjátadó ünnepélyén rendezői különdíjat kapott, a Mediawawe Filmfesztiválon pedig a nemzetközi zsűritől a legjobb magyar dokumentumfilm díját nyerte el.

Csukrán Mihály, aki eddig több mint száz környékbelit tüntetett ki serlegekkel a munkásságukért, az elmúlt vasárnap a róla szóló film alkotóit jutalmazta meg a sportpályáján kis ünnepség keretében. A jutalmazottak: Balogh Géza forgatókönyv-író, Bálint Arthur, László Béla, Lovasi Zoltán operatőrök, Dunatáj Alapítvány, Heves László fővilágosító, Koncz Gabriella vágó, Kapcsos Vince hangmérnök.

– Egész életemben azt vallottam, hogy értékelni kell a kiemelkedő munkákat, meg kell becsülni a kiemelkedően dolgozó embereket, s az elismerést nekik is érezniük kell. Az elmúlt évtizedekben közel 115 személy közösségért végzett kiemelkedő munkásságát köszöntem meg jelképes ajándékokkal. Úgy gondoltam, ez az elismerés megilleti a film alkotógárdáját is – mondta el lapunknak Csukrán Mihály.

Az ünnepségen Zsigmond Dezső filmrendező arról szólt, hogy az Amerikai Egyesült Államokban is szeretné bemutatni a filmet, hiszen egy rendkívül különleges embert ismert meg Csukrán Mihály személyében. Szeretné, ha a végtelenül egyszerű, kemény, de ugyanakkor lágy szívű sportolót a tengerentúlon is megismernék, hiszen élete és munkássága nagyon sokaknak példaként szolgálhat.

KM








hirdetés