Elkelnek a diplomások az egészségügyben

Nagy Gergő, Ur Tamás és Gyöngyösi Balázs a mentőtiszti standnál az intubálást gyakorolja
Nagy Gergő, Ur Tamás és Gyöngyösi Balázs a mentőtiszti standnál az intubálást gyakorolja - © Fotó: Sipeki Péter
Nyíregyháza – Duális képzést, magas szintű szakmai ismereteket nyújtanak az egészségügyi karon, biztos munkahelyük lesz azoknak, akik ebben a szakmákban tanulnak tovább.


– Évente 450 elsőéves hallgató jut be a Debreceni Egyetem Egészség­ügyi Karára, az ápoló és a mentőtiszti képzés mellett a szülésznő és védőnői szakmák is egyre népszerűbbek.

Az egészségügyi szakterületen végzettek biztosan el tudnak helyezkedni – emelte ki dr. Sárvári Attila oktatási dékánhelyettes az egyetemi kar nyílt napján.

A rendezvényen a leendő hallgatók bepillant­hattak a képzési területekbe, ­infor­mációt kaptak a je­lentkezésről, a pontszámításról és a ­képzési követelményekről is. Az egészségügyet is ­érintő súlyos szakemberhiány ­miatt az ápoló, a mentőtiszti, a védőnői szakmákban nagy eséllyel el lehet he­lyezkedni, s hamarosan a béreket is ­rendezni fogják – hangzott el.

– Az intubáció célja a stabil légzés, illetve lélegeztetés biztosítása, fenntartása. A gyors és helyes intubálás nagy gyakorlatot igényel, spontán légzés hiányában általában egy percen belül sikerülnie kell a beavatkozásnak – szemléltette az eljárást a szimulációs babán Gyöngyösi Balázs mentőtiszt hallgató a szakot bemutató standnál. – A mentőtiszti képzés gyakorlati oldalának bemutatása azért is fontos, mert a sürgősségi szakmákban a mentősöknek szerteágazó és alapos szaktudásra, precizitásra, s egy nagy adag bátorságra van szükségük – hangzott el a jó tanács a szakmaválasztáshoz.

A Debreceni Egyetem Egészségügyi Karán a már hagyományos Mikulás napi nyílt napon az idén is élénk volt az érdeklődés, ami nem meglepő. A felsőoktatási intézmény ugyanis évek óta szilárd bázisa az egészségügyi szakmákban (ápolók, mentőtisztek, védőnők, szülésznők) az utánpótlásképzésnek. A térség egészségügyi intézményeiben – részben – azért sincs égbe kiáltó ápolóhiány, mert az egyetemi karon végzett hallgatókat rögvest felszívja a munkaerőpiac.

Biztos álláshelyek

Ezt dr. Sárvári Attila, a kar oktatási dékánhelyettese is megerősítette a szakokról szóló tájékoztatón. Elmondta: szociális munkás szakon a gyakorlatot duális képzésben végzik, a hallgatók nagy része a diplomaszerzést követően el is tud helyezkedni a gyakorlati helyén. Az egészségügyi szakmákban nagy szükség van a friss diplomásra, mindenhol elkelnek: az utolsó­éves ápolók, védőnők egy része jelentős szaktudással bíró munkaerőnek számít a gyakorlati terepen. S, hogy a leendő hallgatók ne csupán a képzési területek tartalmáról, a követelményekről, az egyetemi élet mindennapjairól kapjanak tiszta képet, az egészségügyi szakmák anyagi megbecsültségéről is új információkhoz jutottak.

– Elindult egy bérfejlesztés, a napokban jelentették be, hogy azokban a szakmacsoportokban, amelyekben mi is képzünk, négy év alatt 70 százalékkal emelkedhetnek a fizetések, ami azt jelenti, mire a leendő elsőseink végeznek, a jelenleginél sokkal versenyképesebb fizetéssel indulhatnak el a pályán – mondta a dékánhelyettes, majd részletesen bemutatta a képzési területeket.

– Az ápolóképzés mellett egy másik fontos pillér a mentőtiszti. A magas presztízsű, és tudású szakmára évek óta szép számban jelentkeznek hozzánk, itt a legmagasabbak a követelmények, a sürgősségi szakmák elhivatottságot, gyors döntésképességet igényelnek – tette hozzá a dékánhelyettes. Sem a mentőtiszti képzésre, sem a védőnő, szülésznő szakra szerencsére nem kell lasszóval fogni a hallgatókat. Az utóbbi kettőben vonzó, hogy bővültek a szakmai kompetenciák: az egészségnevelésben, a prevencióban és a gondozásban új feladatok kerültek a szülésznőkhöz és a védőnőkhöz is, ezekhez természetesen igazodik a képzési tartalom.

A hivatás szépsége

– Csodálatos érzés lehet világra segíteni egy új életet, és ott lenni az első pillanatokban, számomra ez vonzó a szülésznői munkában. Furcsa lehet, ha azt mondom, bármennyi és bármilyen gondok is vannak az egészségügyben, ez a lélekemelő feladat felülkerekedik minden máson. Az első helyen jelölöm meg az egyetemi kart, máshová nem adom be a jelentkezésem – avatott be terveibe a nyíregyházi Labancz Lili.

Példaképe az édesapja

– Édesapám az egyik egészségügyi intézmény traumatológiai osztályán dolgozik, így gyerekkorom óta vannak információim a sürgősségi szakmáról. Bevallom, megijedhettem volna a szakma nehézségeitől, amikor egy-egy hétvégi ügyelet alkalmával bepillantottam a nyüzsgő részleg munkájába, de annál inkább megerősödött bennem a szakma iránti tisztelet. Látva a dolgozók tisztességes feladatellátását, leterheltségét, nem lesz könnyű mentősként teljesíteni, de szeretném megpróbálni – mondta Ur Tamás. A nyíregyházi középiskolás az első helyen jelöli meg a februári jelentkezésnél a mentőtiszti szakot.

KO








hirdetés