Nagyvilág

2012.10.22. 10:37

Megszakadtak a forródrótról szóló egyeztetések Tokió és Peking között

Peking, 2012. október 22., hétfő (MTI) - Elhalasztották a Japán és Kína közti véletlen tengeri összeütközések elkerülésére tervezett kommunikációs rendszerről, a japán-kínai forródrótról szóló megállapodás előkészítését - jelentette a Jomiuri Simbun című japán lapra hivatkozva hétfőn a kínai Global Times.

Peking, 2012. október 22., hétfő (MTI) - Elhalasztották a Japán és Kína közti véletlen tengeri összeütközések elkerülésére tervezett kommunikációs rendszerről, a japán-kínai forródrótról szóló megállapodás előkészítését - jelentette a Jomiuri Simbun című japán lapra hivatkozva hétfőn a kínai Global Times.

A megállapodást eredetileg az év végéig szerették volna tető alá hozni, de a megbeszéléseket felfüggesztették - tudta meg a japán lap, amely szerint kínai részről álltak el a folytatástól. A valószínű ok, hogy Tokió a Kelet-kínai-tengeren lévő, vitatott hovatartozású Tiaojü (Diaoyu), japánul Szenkaku-szigetek államosítása mellett döntött.

Az eredeti - júniusban egyeztetett - elképzelés szerint a felek egymás tájékoztatására forródrótot hoztak volna létre, illetve közös rádiófrekvenciában állapodtak volna meg, amelyet hajóik találkozásakor használnának. A két ország katonai vezetői évente egyszeri találkozójának tervéről is szó volt.

A Global Times által megszólaltatott szakértők szerint Peking vélhetően a nagyobb nyomásgyakorlás szándékával döntött a tárgyalások elhalasztásáról, de Tokiót hibáztatatják, mert - úgymond - "kiprovokálta" a Tiaojü-szigetek körüli vitát.

Kínának hasonló megállapodása egyébként már van az Egyesült Államokkal, Dél-Koreával és Oroszországgal - írja a lap, s egyben idézi azokat az amerikai forrásokat, amelyek szerint a héten Richard L. Armitage volt amerikai külügyminiszter-helyettes más volt nemzetbiztonsági tisztviselőkkel Japánba és Kínába készül, hogy a feszültég enyhítésére törekedve közvetítsen a két ország között.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!