Járvány

2020.05.17. 14:12

Budapesten és Pest megyében is újra tartanak nyilvános szentmiséket hétfőtől

Hétfőtől valamennyi egyházmegyében, így a Budapestet és Pest megyét felölelő Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében, a Váci és a Székesfehérvári Egyházmegyében is tartanak nyilvános szertartásokat a katolikus templomokban, ugyanakkor a püspökök szigorú előírások betartását kérik a hívektől.

Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek rendelkezésében azt kéri, hogy a szertartások során a papság és a hívek „gondosan tartsák meg a mindenkori állami előírásokat”.

A bíboros kéri, hogy

a hívek tartsanak egymástól másfél méteres távolságot, viseljenek maszkot, a papok és a liturgiában segédkezők a szentmise előtt és után fertőtlenítsék a kezüket.

A szenteltvíztartók továbbra is üresek maradnak, a szentáldozás kizárólag kézbe adással történik. Perselyezni, adományt gyűjteni csak a mise végén lehet – írta.

Erdő Péter továbbra is felmentést ad a főegyházmegye területén élő híveknek a vasárnapi szentmisén való részvétel kötelezettsége alól, és érvényben marad „a több gyónónak egyéni bűnvallomás nélkül adható általános szentségi feloldozás lehetősége is. Aki azonban így feloldozásban részesül, az később, a legközelebbi egyéni gyónás során tartozik bűneit megvallani” – fogalmaz.

A bíboros kitér arra:

„ezek a felmentések és óvatossági rendelkezések különösen is az idősek és gyenge egészségűek védelmét szolgálják, akikért továbbra is fokozott felelősséggel tartozunk”.

Erdő Péter hozzáteszi: ahol van rá lehetőség, ott folytassák a szentmisék online közvetítését„.

A Székesfehérvári Egyházmegyében Spányi Antal megyés püspök rendelkezése szerint hétfőtől a hétköznapi szentmisék bemutathatók hívek részvételével, a vasárnapi szentmisékről a püspök jövő hét pénteken fog rendelkezni – olvasható az egyházmegye honlapján.

Indoklása szerint a hétköznapi szentmiséken nincs annyi ember, hogy az járványügyi kockázatot jelentene, és az ”istentiszteletek hétköznapi elkezdése biztosítani tudja a hívek fokozatos lelki visszatérését a templomokba és a hívő közösségekbe„.

A Váci Egyházmegyében hétfőtől a hétköznapi és a vasárnapi szentmisék is megtarthatók hívek jelenlétével

- olvasható Marton Zsolt váci megyés püspök rendelkezésében, amelyet az egyházmegye honlapján tett közzé.

A püspök ugyanakkor kéri az időseket és a betegeket, akik veszélyeztetve érzik magukat vagy hozzátartozójukat, saját és mások védelmében fontolják meg a misén való részvételt.

”A többiek számára a vasárnapi szentmisén való részvétel ismét kötelező, az erre vonatkozó korábbi felmentés megszűnik„.

Marton Zsolt a 200 résztvevő feletti szabadtéri miséket továbbra sem engedélyezi.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában