Helyi közélet

2016.03.12. 09:08

Közokirat-hamisítás: félmilliós rendelkezési jogot állapított meg magának a teremi polgármester?

Terem - A vád szerint egy hamis jegyzőkönyvben a polgármester félmilliós rendelkezési jogot állapított meg magának. „Nem ez lesz az évszázad bűnügye” - mondta a polgármester.

Terem - A vád szerint egy hamis jegyzőkönyvben a polgármester félmilliós rendelkezési jogot állapított meg magának. „Nem ez lesz az évszázad bűnügye” - mondta a polgármester.

Pénzbüntetést indítványoz az ügyészség Csák István teremi polgármester és két társtettese – a helyi jegyző és egy hivatali dolgozó – ellen hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntette miatt. A Nyírbátori Járási Ügyészség a helyi járásbíróságon emelt vádat velük szemben.

A vádirat tükrében a vádlottak a bűncselekményt társtettesként követték el – tájékoztatta lapunkat Szilágyi László, a megyei főügyészség szóvivője.

A három vádlott – Csák István, Terem polgármestere, Kerekes Imre, a község jegyzője, valamint P. Lászlóné, a hivatal egyik dolgozója – a vád szerint meghamisítottak egy, a helyi képviselő-testület üléséről készült jegyzőkönyvet. Az ügyész pénzbüntetés kiszabását indítványozta.

Kollégánk pénteken megkereste Csák István polgármestert, s arra kérte, kommentálja a vádakat és az ügyészség lépését.

„Nem ez lesz az évszázad bűnügye”

Mint ismeretes, a teremi képviselő-testület tavaly februárban úgy döntött, hogy az a képviselő, aki állandó bizottsági tag, az alapdíjon felül tízezer forint tiszteletdíjat kap, míg a tanácsnok ötezret.

A Csák István polgármester és Kerekes Imre jegyző által aláírt, valamint P. Lászlóné által vezetett jegyzőkönyvet azonban – a vádirat szerint – hamisított tartalommal továbbították a Nemzeti Jogszabálytár törvényességi felügyeletéhez. Ebben az szerepelt, hogy a képviselőket nem illeti meg sem tíz-, sem ötezer forintos juttatás. Később azonban a polgármester saját magának olyan jogot kreált, amiről nem is szavaztak: egy hamis jegyzőkönyvben a polgármester 500 ezer forintos rendelkezési jogot állapított meg magának a költségvetésen belüli átcsoportosításokra.

Az ügyész mindhárom vádlottal szemben pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.

Nem bűn, csak félreértés?

A község első embere érdeklődésünkre elmondta: sajnálattal értesült a vádemelésről, furcsa módon az egyik országos lapból, tíz nappal a hivatalos irat kézhezvétele előtt.

– 1990 óta vagyok a település polgármestere. Az önkormányzattal és a jegyzőkönyvekkel soha semmilyen probléma nem volt, törvényességi jelzésünk is alig akadt a negyedszázad alatt. A legutóbbi választás óta azonban a megválasztott négy képviselőből három gőzerővel az eltávolításomon munkálkodik.

– Már az alakuló ülésen felszólítottak, hogy mondjak le, azóta is minden alkalmat megragadnak a lejáratásomra. Szinte a létező összes fórumon feljelentést tettek, ellenőrzéseket kezdeményeztek – eredménytelenül. Úgy vélem, ez az ügy is csak a sorozatos támadásaik egyike. Semmiféle közokirat-hamisítást nem követtünk el, egyszerű félreértésről van szó.

– Sajnálom, hogy olyan emberekkel vagyok, illetve vagyunk kénytelenek együtt dolgozni, akik nem a település fejlődését, hanem személyes bosszúvágyukat tartják szem előtt. Sem én, sem a munkatársaim semmiféle bűncselekményt nem követtünk el, bízom benne, hogy a bírósági eljárás során ez majd kiderül, és bárhogy is szeretné e három önkormányzati képviselő, nem ez lesz az évszázad bűnügye… – nyilatkozta Csák István polgármester.

KM-PI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában