2012.02.12 16:00; Frissítve: 2012.02.12 16:00


Előbb Európát, majd a világot verte végig

Jónyer István Jónyer István
A korábbi klaszis elégedetten távozott Nyírbátorból, ahol az egykori titokról is fellebbentette a fátylat.

A hetvenes-nyolcvanas évek aranytrriójából Gergely Gábor játékosa is volt a Nyírbátori ASÉ-nak, Klampár Tibor is versenyzett és bemutatózott már Bátorban, a triumvirátus harmadik tagja, Jónyer István pedig a hétvégén járt először a szabolcsi kisvárosban. A Magyar Országos Asztalitenisz Szövetség (MOATSZ) szakmai alelnökeként kíváncsi volt a klub lehetőségeire és megtekintette a szombati, 10–8-as hazai győzelemmel végződött Nyírbátor–Veresegyház NB I-es rangadót is.

Jónyer István: Nagyon sokat hallottam a Csekő Sándor vezette nyírbátori edzésközpontról, és személyesen is meg szerettem volna győződni az itteni lehetőségekről. Megtekintettem a pénteki edzést, amelyen külön figyelmet szenteltem a serdülőválogatott éljátékosának, Majoros Bencének. Mondhatom, nagyon tehetséges játékos, akit igyekeztem néhány tanáccsal is ellátni. Ha már itt jártam, akkor nem hagyhattam ki a rangadót sem, amelyen jó színvonalú csatát hozott.

KM: Szakmai alelnökként mi a feladata a sportágban?

Jónyer István: Járom az országot, és szeretném, ha vidéki edzésközpontok jönnének létre, az egyik szándékom éppen az, hogy a kelet-magyarországi központ Nyírbátor legyen, mert itt nagyon komoly munkát végeznek. Én is Miskolcról indultam, így jól tudom, hogy vidékről is lehet meríteni, a sportágnak is jót tesz, ha vidékről is minél többen bekapcsolódnak az asztalitenisz vérkeringésébe.

KM: Pozíciójából adódóan hogy látja a sportág jelenlegi helyzetét?

Jónyer István: Női vonalan állunk jobban, hiszen ketten, Tóth Krisztina és Póta Georgina már londoni olimpiai résztvevőnek vallhatja magukat és még Lovas Petra is odaérhet. A férfiaknál nem ennyire szívderítő a helyzet, de ott is van remény egy-két ötkarikás jog megszerzésére. Csak valamiféle sérülés nehogy keresztülhúzza a számításainkat.

“Először meg akartuk verni Európát”

KM: Önök viszont hosszú évekig uralták a sportágat, pedig akkor is voltak kínaiak és svédek, akik hatalmas konkurenciát jelentettek. Mi volt annak a csapatnak a titka?

Jónyer István: Először meg akartuk verni Európát, és ennek érdekében borzasztóan sokat edzettünk. Sikerült. Utána „rámentünk” a kínaiakra, megtanultuk a fonák pörgetést, amivel nagyobb esélyünk adódott arra, hogy le tudjuk őket győzni. Az új játékelemeket nem ritkán napi nyolc-tíz órán át gyakoroltuk, sőt előfordult, hogy ettől is többet edzettünk. Olyan elemeket gyakoroltunk be, amelyekkel forradalmasítani tudtuk a sportágat, sok munkával pedig az eredmény is megjön. Ez ilyen egyszerű.

KM: Egyéniben, párosban és csapatban is nyert világbajnoki címet, összesen négyet is. Maradt-e hiányérzete, elsősorban arra gondolva, hogy akkoriban nem volt olimpiai sportág a pingpong?

Jónyer István: Hiányérzet a vegyespáros, mert abban a versenyszámban is lehettem volna világbajnok, de Magos Judittal komoly játékerőt képviselő kínai párossal szemben kaptunk ki két poénnal. A másik szívfájdalmam, hogy Klampár Tiborral még lagalább négy világbajnoki címet kellett volna nyernünk, ha nem lett volna rendszeresen eltiltva. Csakhogy Tibi „rosszfiú” volt, emiatt kimaradt az életéből néhány világverseny. Két döntőt is nélküle veszítettünk el csapatban, emellett párosban is nyerhettünk volna még együtt, így azt mondom, az lenne a normális, ha nyolc-kilencszeres világbajnokként tudtam volna visszavonulni 1984-ben.

KM: Nemrégiben derült fény a korábbi szövetségi főtitkár, Juhos József állambiztonsági besúgómúltjára. Mekkora kárt okozott vagy okozhat ez a sportágnak és mennyire érintette az ügy Önt is személyesen?

Jónyer István: Nem jött jól a sportágnak, ez kétségtelen, rombolja a tekintélyünket, de megpróbálunk innen felállni. Hogy személyesen is érintve voltam, az engem különösen zavar, mai szemmel furcsán nézek visszafelé, és sok minden kapcsán összeállt a kép, hogy akkoriban mi miért történt.

KM: Mikorra várható a következő nyírbátori, egyáltalán megyebeli látogatása?

Jónyer István: Biztos, hogy a nyáron jövök, mert szeretném megnézni a nyírbátori edzőtábort és kíváncsi vagyok a környékbeli kluboknál végzett munkára is. Az edzőtábor szervezéséből magam is ki szeretném venni a részem, edzőket fogok toborozni, hogy minél magasabb szintű legyen a munka. Hallottam a nyírbátori gyógyfürdőről is, amit szintén szeretnék meglátogatni a nyáron.

Találkozó Jónyer Gergellyel

A földrajzi közelséget kihasználva, nyírbátori programjának befejezése után szűkebb hazájába, Borsodba is ellátogatott a korábbi világbajnok. Mint elmondta, a Jónyerek Ongán élnek, a családlátogatás során pedig Jónyer István találkozhatott a Jónyer Gergely nevű rokonával, aki a pingpongos sikerek idején született, és mivel a szüleinek volt humorérzéke, ezért kaphatta a mai is jól csengő nevet. Kár, hogy harmadik névnek a Klampárt nem lehetett anyakönyvezni…

- Bodnár Tibor -


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK szon-sportoldal
Strasbourgi tenisztorna – Babosék sima sikere
Strasbourg, 2012. május 22., kedd (MTI) - Babos Tímea párosban bejutott a negyeddöntőbe kedden a 220 ezer dollár [...] tovább »
A főpolgármester köszöntötte a KEK-győztes FTC-t
Budapest, 2012. május 22., kedd (MTI) - Budapest Ezüstemlékéremmel jutalmazta a KEK-ben tavaly és idén is [...] tovább »
Brüsszeli tenisztorna – Marosiék bravúrral negyeddöntősök
Brüsszel, 2012. május 22., kedd (MTI) - Marosi Katalin - oldalán Darija Jurakkal - bejutott a legjobb nyolc közé a [...] tovább »
Megműtötték az FTC válogatott beállósát
Budapest, 2012. május 22., kedd (MTI) - Megműtötték Szamoránsky Piroskát, a KEK-győztes, bajnoki ezüstérmes [...] tovább »
London 2012 – A nemzetközi szövetség hibázott, Karénak nincs kvótája
Budapest, 2012. május 22., kedd (MTI) - A Nemzetközi Vitorlás Szövetség (ISAF) kedden módosította korábbi [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés