Elraboltak egy brit segélymunkást Afganisztánban

Fegyveresek elraboltak egy brit segélymunkást és három afgán kollégáját vasárnap az Afganisztán északkeleti részén található Kunár tartományban – közölték afgán tisztségviselők. A brit külügyminisztérium csak annyit közölt, hogy egy brit állampolgár eltűnt Afganisztánban, és vizsgálják az ügyet.

A brit nőt, és három afgán állampolgárt azután rabolták el, hogy rátámadtak két autóból álló konvojukra – jelentette a Sky News brit televízió. Az afgán rendőrség egységei üldözőbe vették az emberrablókat, és rövid tűzpárbajt is vívtak velük, de sikerült elmenekülniük – mondta el Kunár tartomány rendőrfőkapitánya az AP amerikai hírügynökségnek.


Segélyszervezetnek dolgozott

A tartományi kormányzó elmondása szerint a brit nő egy nemzetközi segélyszervezet munkatársasként dolgozott Kunárban. Az afgánok ugyanannak a szervezetnek dolgoztak.

A brit külügyminisztérium egy rövid közleményben megerősítette, hogy egy brit állampolgár eltűnt Afganisztánban. A minisztérium közölte, hogy nemzetközi partnerekkel együttműködve vizsgálják az eltűnésről szóló jelentéseket.

– Független Hírügynökség –








hirdetés