Első útján karambolozott az önvezető minibusz

Első útján karambolozott az önvezető minibusz
© Forrás: YouTube / Guardian / NBC
Las Vegas – Egy teherautósofőr volt a hibás, de az utasok szerint egy sima tolatással megelőzhető lett volna a baleset.

Kevesebb mint két óra elég volt ahhoz, hogy balesetet szenvedjen Las Vegas vadonatúj automata minibusza. Az első utat óriási médiafigyelem közepette kezdte meg a jármű a helyi innovációs körzetben, a bemutatóra több híresség is ellátogatott. Ezek fényében különösen kellemetlen, hogy a busz még két órája sem körözött, amikor összeütközött egy teherautóval. A koccanásban senki nem sérült meg.

Jenny Wong éppen a buszon ült, amikor megtörtént a karambol. – A busz nem volt képes arra, hogy hátratolasson, végig egy helyben állt – mondta a Guardiannek. Egy helyi rendőr szerint a teherautó sofőrje volt a hibás, úgy tolatott, ahogy nem lehetett volna.

A busz csak azt tette, amit tennie kellett, a szenzorok érzékelték a veszélyt, a jármű pedig megállt”

– ezt már a városvezetés írta közleményében. Sajnos a teherautó nem tette meg ugyanezt, nekikoccant a minibusz első lökhárítójának.

A karambol előtt emberek tucatjai sorakoztak, hogy mehessenek egy kört az első úton. Az ütközés a harmadik ilyen körön történt.

Forrás: The Guardian


Ekkora baleset is lehet abból, ha vezetés közben nyomogatod a telefonod!
Amíg nem történik nagy baj, mindenki azt hiszi, nem zavarja a vezetésben a telefonja nyomogatása. Csak abba nem gondolnak bele sokan, hogy mekkora baleset lehet abból is, ha valaki egyetlen pillanatra leveszi a tekintetét az útról: az előtte haladó fékez egy nagyobbat és máris ott a baj. És nem ...

Forrás: YouTube
A fehérorosz-lett határon akart átslisszolni az audis, nem túl sok sikerrel. Az ellenőrzőponton gyanús lett az autós, ezért továbbirányították, hogy jobban átnézzék a járművet, ám ez annyira nem tetszett az audisnak és úgy gondolta lelép egy üres kapunál. Nem jól gondolta... Forrás: vezess.h...








hirdetés