Helyi közélet

2017.09.06. 07:18

Dolgozókat küldenek el a LEGO-tól

Nyíregyháza - Globálisan 1400 embert bocsátanak el a cégcsoporttól.

Nyíregyháza - Globálisan 1400 embert bocsátanak el a cégcsoporttól.

A Magyarországon is jelen lévő LEGO dán játékgyártó 8 százalékkal csökkenti dolgozóinak számát az év végéig – közölte a cég elnöke kedden. Azzal indokolta az intézkedést, hogy a LEGO ­féléves forgalma 5 százalékkal, 14,9 milliárd koronára (612 milliárd forint) esett. ­Jorgen Vig Knudstorp, a LEGO elnöke közleményében kifejtette, hogy csalódást okoztak a féléves bevételi adatok, ezért meg kell tenni a szükséges lépéseket, és hozzátette: sajnálja, hogy ennyi munkavállalótól meg kell válnia.

– Tudjuk, hogy a kényszerlépés számos kollégánk életét befolyásolja majd. Munkatársaink nagy lelkesedéssel végzik a munkájukat mindennap, mi pedig nagyon hálásak vagyunk ezért. A LEGO Csoport az érintett munkatársaknak olyan végkielégítési csomagot fog nyújtani, amely tükrözi a vállalatért végzett szolgálataikat, beleértve az új pozíciók betöltéséhez vagy a csoporton kívüli új lehetőségek kereséséhez nyújtott támogatást – hangsúlyozta Knudstorp.

– A LEGO Csoport szervezetének most bejelentett hatékonyabbá tétele a magyarországi LEGO-gyárra is hatással van – mondta portálunk megkeresésére Tóth Csaba senior HR-igazgató.

Elkötelezettek maradnak

– A nyíregyházi gyár mintegy 2 100 embert foglalkoztat, ezzel a LEGO Csoport a régió egyik legnagyobb munkáltatója. A LEGO Csoport szervezetének most bejelentett hatékonyabbá tétele a magyarországi LEGO-gyárra is hatással van – mondta portálunk megkeresésére Tóth Csaba senior HR-igazgató. – Tekintettel arra, hogy a szervezet optimalizálása mintegy 70 pozíciót érint, csoportos létszámcsökkentést hajtunk végre, a helyi törvényi előírásoknak megfelelően. Ezen a ponton még nem áll módunkban további részleteket megosztani, hiszen a folyamat elején tartunk.

– Ami a magyarországi gyárat illeti, továbbra is elkötelezettek maradunk amellett, hogy itt állítsunk elő LEGO-termékeket. A tavalyi évben megkezdtük a nyíregyházi gyár bővítését. Ezt a projektet folytatjuk, a korábban jóváhagyott fázisokat megépítjük, és a jövőben is úgy határozzuk meg a dolgozóink számát, hogy eleget tudjunk tenni a LEGO-termékek iránti keresletnek – fogalmazott Tóth Csaba.

Minden fázis

A dán cég nyíregyházi leányvállalatának tavalyi nettó árbevétele mintegy 11 százalékkal, nyeresége pedig 13 százalékkal nőtt. A nyíregyházi gyárban a LEGO-termékek gyártásának minden fázisa megtalálható, a műanyag nyersanyagtól egészen a raklapokra csomagolt késztermékekig. Itt gyártják a LEGO Duplo-termékek túlnyomó többségét, ám ezen kívül az új gyár megnyitása óta már kész LEGO-dobozok is kikerülnek a gyárból.

KM-BM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában